Nemzetközi fotókiállítást értékeltek Csíkszeredában

„Best 100” – A legjobb száz fotó címmel nyílt kiállítás pénteken este a csíkszeredai Megyeháza Galériában. A csíkszeredai F’10 fotóklub rendezésében szervezett tárlatnyitón fölfedték a díjazottak névsorát is. Elhoztuk a díjnyertes fényképeket.

Hatodik kiadásához érkezett a Best 100 nemzetközi fotóművészeti pályázat és kiállítás, melynek díjazottjait pénteken fedték fel Csíkszeredában. A helyi F’10 fotóklub rendezésében szervezett tárlatnyitón a Román Fotószövetség és a nagyváradi Euro Foto Art nemzetközi egyesület szakmai támogatásával lebonyolított verseny legjobb 100 alkotását állították ki. A kiállítást Túros Eszter művészettörténész és Bucur Nicolae műkritikus méltatta.Az ünnepélyes eredményhirdetésen és a díjátadón kiderült: immár evidencia, hogy a fényképezés sokak számára vált szenvedéllyé és személyes látásmóddá. A műkritikus szerint a létrejött munkákon a kompozíciók tudása és érzékelése kiformált fényképészeti látásmódot tükröz a legjobb 100 pályaműből létrejött kiállításon. Ugyanakkor szerinte a művek párbeszédben is vannak egymással, és ezt a szervezők által a megjelentek között szétosztott CD-k is bizonyítják, melyeken zenei háttérrel lapozhatjuk a kiállítás anyagát.

Díjazottak:

A Román Fotószövetség szakmai díjai:

Mândru Cantemir (Arad): Forever Five

Rusu Adela-Lia (Nagyvárad): Poetry

Roibu Grigore (Déva): Morning Glory

A Román Fotószövetség Kékszalagában részesültek:

Kis Szilveszet (Gyergyóalfalu): Felemelkedés a ködből

Ovi D. Pop (Nagyvárad): Triumph

Balla Árpád-Zoltán (Székelyudvarhely): Black Tulip

A Szathmári Pap Károly OSIM-regisztrált érmek nyertesei:

Nelu Scripciuc (Arad): Rose

Magdó István (Brassó): Bird Talk

Stoica Adrian (Simeria): Waiting

Az F10 fotóklub különdíja:

Száva István (Győr): Utak 3.

A statisztikákról megtudtuk: idén 802 munkát küldött be 81 művész, mintegy 47 településről (Románia, Magyarország, Szlovákia, Spanyolország, Ausztria). Közülük választotta ki a zsűri (Balási Csaba zsűrielnök, Incze Domokos, az F’10 fotóklub elnöke és Teutsch Alpár, az F’10 fotóklub tagja) a Megyeháza Galériában megszemlélhető 100 felvételt, mely 47 településről származó 52 szerző munkája. A legjobb 100 közé csak romániai, magyarországi és szlovák fényképészek kerültek be. A pályázóknak idén is benevezési díjat kellett fizetniük: míg tavalyig ez 30 lej illetve külföldről 10 euró volt, idén 40 lej és 10 euróra emelkedett. 

Kapcsolódók

Kimaradt?