Kányádi Szilárd színművész lett a Csíki Játékszín ideiglenes igazgatója

Parászka Miklós nyugdíjba vonulása után három hónapra ideiglenes vezető került a csíkszeredai önkormányzati színház élére. A megbízás ideje alatti időszakban az önkorményzat előkészíti és lebonyolítja a versenyvizsgát az igazgatói posztra. Megnéztük a határidőket.

Amint arról tájékoztattunk, január 26-án nyugdíjba vonult Parászka Miklós, a Csíki Játékszín igazgatója. Ugyan az önkormányzati színház alapító társulatvezetője több korábbi interjúban kijelentette, szívesen vállalja, hogy az évad végéig ő maradjon a társulat élén, mint megtudtuk, az ideiglenes vezetői hatáskörrel a városvezetés már Kányádi Szilárd színművészt bízta meg. Kányádi Szilárd 2016 augusztusától a társulat tagja.

A 120 napos megbízatása idejére az önkormányzat határidőket szabott önmagának az új igazgató megkereséséhez szükséges adminisztratív eljárások lebonyolítására. Ennek a menetrendjéről, szabályzatáról, január 26-i ülésén szavazott a helyi tanács. A Csíkszereda Megyei Jogú város fenntartásában működő kulturális intézmény, a Csíki Játékszín vezetői tisztségére kiírt versenyvizsga szabályzatának elfogadására irányuló határozatban többek között rögzítik: a háromtagú vizsgabizottságba egy tagot önkrományzat delegál, a két szakmai tekintélyként elismert vizsgabizottsági tagot a testület kulturális szakbizottsága javasolja, február 16-én pedig hivatalosan közzéteszik a pályázati kiírást is, többek között a város honlapján is.

A menedzseri terveket és a nevezési dossziékat a jelentkezőknek legkésőbb március 12-ig kell iktatniuk, ezeket a vizsgabizottságnak március 30-ig kell kiértékelnie. Elvárás a szakirányú végzettség mellett a szakterületen nyert régiség, tapasztalat is – a pontos elvárásokat a kiírásban rögzítik. A fellebbezési időket követően az első vizsgaszakasz végleges eredményét hivatalosan rögzítik, majd a jelentkezők március 22-én már szóban védik meg benyújtott elképzeléseiket. A versenyvizsga második szakaszának eredményét március 23-án kommunikálják, március 26-27-én lehet fellebbezni, s a versenyvizsga eredményét március 29-én közlik ki. Az ezt követő egy hónapban  - a szerződéskötést megelőzően - tárgyal a leendő igazgató a menedzseri tervben foglalt célokról, vállalásairól. Eszerint tehát április végére új igazgatója lesz a Csíki Játékszínnek.

Kapcsolódók

Kimaradt?