Lemondott a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó művészeti vezetője

Januártól nem dolgozik a temesvári színháznál, és a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó művészeti vezetőjeként sem folytatja munkáját Gálovits Zoltán. A 2018-as, 11. alkalommal megszervezett fesztiválon tehát változások várhatóak, ezek főleg a szervezőcsapatot érintik, a rendezvény fő irányvonalát nem, mondta a Maszol megkeresésére az intézmény és a fesztivál igazgatója, Balázs Attila.

2008. óta a TESZT a történelmi Bánság területén működő magyar színházak szakmai fórumából barátságos, soknyelvű színházi eseménnyé nőtte ki magát. Gálovits Zoltán a fesztivál egyik alapítója, művészeti vezetőként az előadások válogatása, a koncepció kidolgozása, a szervezőcsapat koordinálása volt a feladata. A 2017-es fesztiválon a Maszolnak úgy nyilatkozott, hogy a TESZT kiforrott találkozó lett, nem terveznek jelentős változásokat, leginkább infrastrukturális szinten szeretnének bővíteni, és szervesebben beépülni a város életébe.A művészeti vezető a fesztivál internetes oldalán hétfőn közzétett közleményben jelentette be lemondását. Mint írja, a fesztivál tíz év alatt a szervezők közös munkájának eredményeként folyamatosan fejlődött és olyan határig jutott el, ahonnan már csak a működés újragondolásával lehet továbblépni. „A döntésemet az indokolja, hogy bár Balázs Attilával, az intézmény és a fesztivál igazgatójával mindketten úgy éreztük, hogy elért a TESZT ahhoz a ponthoz, ahonnan már nem lehet úgy folytatni, ahogy azt korábban tettük, teljesen más elképzeléseink voltak a fesztivál jövőjéről, ezeket azonban nem tudtunk összeegyeztetni” – fogalmaz a közleményben.

Balázs Attila szerint nincs gyökeres változás a fesztivállal kapcsolatos elképzelésekben. „A közleményben is benne van, hogy együtt indítottuk, együtt találtuk ki az egészet. Mindenképpen Eurorégiós Színházi Találkozónak indult, a fő célja az, hogy a régióból – itt eleinte csak a szűk régióra gondoltunk, most egyre inkább szélesítjük ezt a régiót – egy keresztmetszetet adjunk arról, hogy mi történik a színházi életben. A keresztmetszet alatt azt értem, hogy a haladó, előremutató színházi vonulatokat bemutatni és ezt egy olyan program formájában összehozni, aminek van egy átlátható vonala” – vázolta az igazgató.

Változás elsősorban a szervezőcsapatban várható, amely most inkább a színház belső csapatára fog korlátozódni, eddig ugyanis több külföldi munkatárs is részt vett a munkában. Kérdésünkre, hogy lesz-e Gálovits Zoltán helyett új művészeti vezetője a fesztiválnak, Balázs Attila annyit mondott: „jelen pillanatban van a fesztiválnak igazgatója, eddig is volt.”

Január elején zárult le a fesztivál színházi- és performanszművészeti produkcióknak szóló nyílt felhívása, amelyre 290 pályázat érkezett, jelenleg ezek feldolgozása zajlik. A nyílt pályázati kiírás ötlete már a 2017-es TESZT végén megszületett, tájékoztatott Balázs Attila. Mint mondta, a rendezvény költségvetését leadták, minisztériumi és önkormányzati támogatásra is pályáznak, a későbbiekben derül ki, hogy mekkora anyagi támogatást ítélnek meg a rendezvénynek.

Kapcsolódók

Kimaradt?