Kortárs művészetet vadásztunk a kolozsvári hóviharban

Új kortárs művészeti galéria nyílt Kolozsváron hétfő délután, igaz, mindössze félórára. A jó hír, hogy bármikor újranyitható, illetve tetszőleges mennyiségű műalkotással bővíthető a gyűjteménye. A ready-made fogalmát továbbgondoló szlovén LJUD alkotócsoportnak köszönhetően megtudtuk, hogy a kolozsvári Mărăști-negyedben még Jackson Pollock is „alkotott”.

A LJUD tagjai az Altart egyesület meghívására érkeztek Kolozsvárra. Mint kiderült, néhány nap alatt állították össze a helyi Streetwalker gallery anyagát, amit hétfő délután kurátori vezetéssel mutattak be a látogatóknak.Tűzcsap, biciklibilincs, ipari épület alakult a szemünk láttára kortárs műalkotássá, két épület közé behúzódva becsukott szemmel hallottuk „Kolozsvár szimfóniáját”. Az Ecsetgyár környékén nyílt szabadtéri galériában komoly gondok voltak a szigeteléssel és a fűtéssel, szabadkozott a tárlatvezető a hétfő délutáni hóviharban.Nem csoda, hogy a túra Martin Creed-performansszal zárult: a tíz-tizenöt látogató végigrohant a galérián, be az Ecsetgyár épületébe, ahol természetesen bor is volt, mint minden rendes megnyitón, az instant fotógépekkel pedig bárki felfedezőútra indulhatott újabb műalkotások beazonosítására.„A művészet nem több mint felfedezés” – állítja a LJUD csoport. A többek között Marseille-ben, Ljubljanában, Grazban, Minskben és sok más város mellett most Kolozsváron is „megnyitott” szabadtéri galéria szokatlan szemszögből mutatja be, megváltoztatja a mindennapit, mintákat azonosít be a kaotikus világban, jelentést ad a banálisnak. A különböző szakmai hátterű tagokból álló alkotóközösség most bemutatott, színházi elemeket is használó köztéri performansza mellett többféle médiumban, műfajban és technikával alkot.A Streetwalker gallery a ready-made André Breton-féle meghatározását gondolja tovább, miszerint a ready-made olyan ember alkotta tárgy, amelyet a művész választása műalkotássá avat. A LJUD a város elemeit avatja műalkotássá úgy, hogy kortárs művészeti galéria kontextusába helyezi őket, elmossa az élet és a művészet közti határt. A ready-made, azaz a műalkotássá nyilvánított használati tárgyak közül az egyik legismertebb egyébként éppen száz éves: 1917-ben állította ki Marcel Duchamp a Forrást a New York-i Függetlenek Szalonjában.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?