A közönség és a társművészetek felé nyit a gyergyói színházi kollokvium

Pénteken kezdődik a Nemzetiségi Színházi Kollokvium XII. kiadása Gyergyószentmiklóson. Verseny továbbra sem lesz, a szakmai kiértékelőket pedig közönségtalálkozók váltják fel. Csütörtök este, a nulladik napon mutatják be a házigazda Figura Stúdió Színház Puskin nyomán: Anyegin című előadását, a tíz nap alatt még kétszer lép fel a gyergyói társulat legfrissebb és legjellegzetesebb előadásaival. Ebben az évben egy kivételével minden romániai kisebbségi színház jelen lesz, emellett földrajzilag és műfajilag is bővül a kínálat, mondta el a színház igazgatója, Albu István.

Nemrég vetted át a Figura Stúdiószínház vezetését, így először veszel részt szervezőként a fesztiválon. Hogy látod, mennyire alakítja a te személyed a színházi kollokvium arculatát? Lesz-e valamilyen fontos változás?

Múlt év december elsejétől vagyok itt Gyergyóban véglegesen igazgatóként, már akkor elkezdtük szervezni a fesztivált. Tulajdonképpen ebben nem nagyon volt részem azelőtt sehol, bár láttam már fesztiválokat, meg Kolozsváron valamennyire bele is tudtam kóstolni a háttérmunkába, főleg művészeti szempontból. Köszönetet kell mondanom azoknak, akik itt dolgoznak, és nem egy kiadást leszerveztek, mert a legtöbb dologban rájuk támaszkodom. Persze nekem is van elképzelésem arról, hogy hová kellene tartson ez a fesztivál. Meg kell őrizzük a lényegét, mégpedig azt, hogy a kisebbségi színházak párbeszéde, kollokviuma ez elsősorban.

Elsősorban több járulékos programot dolgoztunk ki, és elmaradnak a szakmai beszélgetések, ezek helyett közönségtalálkozók lesznek, mert fontosabbnak tartjuk azt, hogy a közönségtől jöjjenek visszajelzések az alkotók részére, és ugyanúgy az alkotók meg tudjanak válaszolni olyan kérdéseket, amelyeket maga az előadás esetleg nem válaszol meg. Fontosabbnak tartom ezt a fajta megközelítést egy fesztiválon, mintsem a szakmai kiértékeléseket, amelyek igen zártkörű, nagyon szűk és egyéni látásmódokat mutatnak meg.Tehát nyittok a szélesebb közönség felé?

Igen, szeretnénk nyitni a közönség felé, és szeretnénk, hogy a fesztivál valóban fesztivál legyen, ünnep, élmény legyen mindenki számára, annak is, aki játszik, annak is, aki nézi, ne pedig szorongás és versengés valamiféle értelmetlen díjakért.

Az ország minden kisebbségi színháza jelen lesz, kivéve a saját fesztiválja miatt távolmaradó bukaresti zsidó színházat. Az előző években ez miért nem valósulhatott meg, mi kellett hozzá, hogy most összejöjjön?

Igen, sajnos velük nem tudtuk összeegyeztetni, nagy sajnálatunkra, hiszen izgalmas előadást néztünk ki, a Corp străin (Idegen test) címűt, reméljük, hogy el tudjuk majd hozni fesztiválon kívül.

Sok mindentől függ az, hogy a tervekből mi tud megvalósulni és mi nem, természetesen elsősorban pénztől, ugyanakkor szerencsétől is, hiszen az október elég zsúfolt a színházak szempontjából, első bemutatók és felújító próbák vannak, más fesztiválok, úgyhogy elég nehéz összeegyeztetni tíz napra huszonegy előadás jelenlétét, mert nem csak a kőszínházak, hanem független társulatok is képviseltetik magukat.Vállalkozóktól is sikerült támogatást szerezni. Mivel lehet meggyőzni őket, hogy megéri támogatni egy színházi fesztivált?

Azt hiszem, az egész városnak fontos a fesztivál, hiszen mégiscsak a megye legnagyobb színházi eseményéről van szó, és egyik legnagyobb kulturális és művészeti rendezvényéről, ezt azért felismerik itt a vállalkozók is. És nem utolsósorban láthatnak másfajta színházat is, mert azért elég nehéz fesztiválon kívül elhozni Gyergyóba a kolozsvári, az újvidéki vagy a temesvári társulatot, nagyon messziről jönnek, sokba kerül egy ilyen előadás fogadása.

Mindig örülök, ha emberek ki tudják fejezni a színház iránti törődésüket, akármilyen kis mértékben is. Van egy szép történetünk: Gyergyószentmiklóson a trafikos néni kevéske megtakarított pénzéből próbált adni a fesztiválra. És igazából ez jellemző a városra, természetesen nem minden vállalkozó adakozik, nem is várható ez el, de sokan megpróbáltak a lehetőségeikhez képest segíteni.

Melyek azok a társulatok, amelyek eddig nem léptek fel Gyergyóban, és most itt lesznek?

Először van itt az Újvidéki Színház, és nagy örömömre szolgál, hogy a kolozsvári színházat ismét itt lehet látni Gyergyóban a kollokviumon. Próbáltuk bővíteni a programot, ezért is hívtuk el Budapestről a Kávát, akikkel amúgy szoros kapcsolatban állunk, a Te színházad program keretében voltak már nálunk és reméljük, hogy nem is ez lesz az utolsó vendégjátékuk itt.

Mennyire köszönhető a kolozsvári színház jelenléte annak, hogy most volt egy olyan előadásuk, a Homemade, ami befér a Figura színpadára?

Azért a Figurának nem olyan pici a színpada, hogy olyan sok minden ne férne be, természetesen kisebb, mint a kolozsvári vagy a vásárhelyi színházé, de azért a környékbeli társulatokhoz képest nem állunk olyan rosszul, most már technikailag sem. Nem csak a Homemade fért volna be Kolozsvárról a színpadra, de több mindentől függ, hogy melyik társulat melyik előadással tud részt venni, mint mondtam, akár anyagi, akár egyeztetési problémák is felmerülhetnek, és persze technikai feltételek is vannak.Említetted, hogy ebben az évben több lesz a kísérőprogram. Milyen újdonságokkal készültök?

Több minden van, ami érdekesség. Természetesen felolvasószínház még volt, ezt folytatjuk, nagyon jó az együttműködés most a könyvtárral és a múzeummal is, úgyhogy lesz egy rendkívüli, nem teljesen hagyományos könyvbemutató, performansz- és kiállítás-jellege is van, illetve lesz két filmvetítés. Olyan választékot próbálunk kínálni, hogy ne csak színházat kapjanak a nézők, hanem minél több mindent, ami a színházzal kapcsolatos. Tervben volt például, hogy ne csak az Ernelláék Farkaséknál című film jöjjön, hanem az előadás is, de sajnos a fesztivál idejére ezt nem sikerült leegyeztetni. Reméljük, hogy majd később el fogjuk tudni hozni.

Az október 12. és 22. között megszervezett XII. Nemzetiségi Színházi Kollokvium teljes programja itt olvasható

Kapcsolódók

Kimaradt?