Október közepén ismét Nagyszebenbe sereglenek a dokumentumfilmesek

Október 16. és 22. között szervezik meg a 14. Astra antropológiai- és dokumentumfilm-fesztivál​t Nagyszebenben. Virtuális valóság, gyermekprogram is lesz, Werner Herzog filmjét pedig a dokumentumfilm-elmélet egyik legfontosabb művelője, Bill Nichols elemzi.

A szervezők közleménye szerint 73 ország több mint 2000 filmjét nevezték a fesztiválra ebben az évben, ebből a legjobb százat láthatja a közönség, többnyire az alkotóik jelenlétében. Így a fesztiválra látogatók 50 ország mindennapjaiba pillanthatnak be 30 országból érkező produkciókban. A filmet az Önismereti utazások, Árral szemben, Románia röviden, Fókusz Norvégia, Más országában, Európa profilból, Városi tájak, illetve a Nagy illúziók maradványai témák köré csoportosították a kurátorok.A fesztiválnak nemzetközi, román, közép- és kelet-európai, diák- és rövidfilmes versenyszekciói vannak, a válogatást 13 szakemberből álló zsűri értékeli. Ezek közül a rövidfilmes szekció újdonság: a szervezők szerint egyre nagyobb az igény a rövid dokumentumfilmek iránt, ugyanakkor egyre több minőségi produkció is születik ebben a formában.

Full Dome és VR technikával készült filmek a 2016-os kiadás után idén is szerepelnek a fesztivál programján. A gyermekeknek is mutatnak majd full-dome alkotásokat az Astra Film Junior mozira nevelő program keretében, amelyet kilencedik alkalommal szerveznek meg 1-12. osztályosoknak, és tanároknak.

A Dokumentumfilm hangjai szekcióban híres szerzők új alkotásait lehet látni. Vetítik például Amos Gitai izraeli rendező West of the Jordan River című filmjét, Wang Bing Locarnóban Arany Leopárdot nyert Mrs. Fang című filmjét, illetve a Homo Sapienst, Nikolaus Geyrhalter rendezésében.

A dokumentumfilm egyik legfontosabb teoretikusa, a San Francisco State University profesor emeritusa, Bill Nichols is Nagyszebenbe látogat, és nem akármilyen előadást tart: Werner Herzog Grizzly Man című filmjét elemzi.  

Három film, egy panelbeszélgetés, és egy mesterkurzus foglalkozik majd a poszt-igazság korszakával, azaz az álhírek és a dokumentumfilmek valósághoz való viszonyának témájával.

Az Astra antropológiai- és dokumentumfilmfesztivál​on idén is versenyez erdélyi magyar alkotó: Ambrus Emese Európa kis utcája című alkotását válogatták be a romániai filmek szekciójába. A versenykategóriákban szereplő filmek listája elérhető a fesztivál honlapján.

Kapcsolódók

Kimaradt?