Az erdélyi magyar meleg közösség életlehetőségeiről írt színdarabot Székely Csaba. Az Öröm és boldogságot Ándi Gherghe rendezésében mutatják be Marosvásárhelyen a Mészárosok bástyájában. Az előadás a többedmagával megalapított független színházi egyesület, a 3G Színház produkciója. Elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogy a drámaíró milyen irányból közelíti meg a melegek helyzetét egy olyan időszakban, amikor kizárólag „egy férfi és egy nő önkéntes elhatározással létrehozott házasságaként” határoznák meg a család fogalmát, de emellett beszélgettünk az új színházi alakulatról is.

A Facebook-oldaladon a hét elején megjelent Öröm és boldogság című készülő előadás plakátja, az egymásba fonódott szivárványszínű karikagyűrűk alapján először arra következtettem, hogy a darab nyíltan a család alkotmányos meghatározásának módosítására fog reflektálni. Ha ezt jól sejtettem, akkor ebben a helyzetben hol éri öröm és a boldogság az érintetteket?

A cím nyilván ironikus. Nem kötném konkrétan a család felfogásához, hanem egyszerűen erdélyi meleg emberek életlehetőségeiről van szó. Arról, hogy hogyan érzik magukat, milyen lehetőségeik vannak, hogyan bánnak velük, hogy mennyire adott számukra az öröm és a boldogság.Miért fontos, hogy kizárólag az erdélyi magyar melegek életlehetőségeit dolgozod fel? Miben más az ő sorsuk egy Kelet-Európában élő meleg közösséghez viszonyítva?

A kelet-európaitól nem különbözik sokban, de annyiban kicsit más – bár nem akartam erre kihegyezni a darabot –, hogy ez egy kettős kisebbség, a kisebbségek kisebbsége. Mi, erdélyi magyarok fölfele követeljük a jogainkat, lefele pedig rúgjuk a saját kisebbségünket, és nem törődünk az ő jogaikkal. Ilyen szempontból más, mint például a lengyelországi lengyel melegek helyzete, akik nem feltétlenül kettős kisebbség, mint a mi melegeink. Bár ez a kifejezés is furcsa, hogy „a mi melegeink”, mintha rabszolgatartók lennénk…

Mit árulhatsz el a szövegkönyvről? Epizodikus szerkezettel, vagy összefüggő történettel készülsz?

Ez egy több szálon futó történet, mert igyekeztem minél nagyobb területet, több embertípust is lefedni, hogy legyen benne értelmiségi és falusi is, férfi, nő, fiatal, idős. A szálak összeérnek, ezek az emberek találkoznak. Ezt megelőzte egy úgynevezett dokumentáció, de nem lett belőle dokumentumdráma. Felhasználtam azokat a tapasztalatokat, amelyeket a dokumentáció során szereztem, de nem használtam fel azoknak az embereknek a történeteit, akikkel beszéltem, csak áttételesen, közvetve. Fikció, ami valós történetekből, eseményekből indul ki.

Egyszerű embereket látunk, akikről bizonyos idő után kiderül, hogy melegek. Van egy olyan szándéka ennek a darabnak, hogy az erdélyi közönség találkozzon meleg emberekkel a színpadon, mert azt gondolom, hogy az elutasítás egyrészt annak is tudható be, hogy nagyon keveset tudunk róluk. Így aztán amikor találkozunk velük a hírekben, ami általában annyit jelent, hogy felvonultak Kolozsváron, akkor téves kép alakul ki róluk. De amikor az erdélyiek minél többször találkoznak velük, és nem feltétlenül olyan kontextusban, hogy „fogadjatok el, adjátok meg a jogainkat”, hanem közvetlen, humoros figurákat látnak, akik nevetnek, sírnak, örülnek, szenvednek, akkor talán ez egy lépés afelé, hogy nyitottabbá váljanak velük szemben.

Hogyan találtátok meg egymást Ándi Gherghe rendezővel, és mit nyújt a vele és a Benedek Botonddal megalapított független társulat, a 3G Színház?

Az első közös munkánk a MaRó volt. Mondjuk úgy, hogy teljesen véletlenül találkoztunk a rendőrségen, de nem azért, mert bármelyikünket letartóztattak volna, csak úgy alakult, hogy mindketten ültünk és vártunk a rendőrség folyosóján, és beszélgettünk. Ő akkor éppen készült egy előadására, egy román-magyar témájú előadásra volt néhány ötlete, és ebből született aztán egy-másfél évvel később a MaRó. Ő közben megrendezte a Szeretik a banánt, elvtársak? darabomat Nagyváradon, és a MaRó közben merült föl, hogy legyen egy saját színházi egyesületünk.

Egy saját színházunk, de ez egy nagy szó, mert semmink nincs, ami a színházhoz kellene, sem társulat, sem épület. Legyen egy egyesületünk, három ember, akik előadásokat hoznak létre, mert ötleteink vannak, de ezeket nem mindig tudjuk megvalósítani, mert az erdélyi és a környékbeli színházakban nem mindig van igény ezekre. Szeretnénk dolgozni, gyártás van, csak a fogyasztás részével van gond, a színházak nem várnak tárt karokkal. Nem mintha bármi bajuk lenne, csak egyszerűen így alakult ez ki, ilyen a színházi kultúránk, hogy a kortárs drámának úgy látszik, ez a helye. És akkor ara gondoltunk, hogy álljunk össze, és hozzunk létre évente egy-két előadást közösen.

Folyamatosan változó színészekkel?

Igen, illetve a társulat harmadik tagja, Benedek Botond valószínűleg állandó színészünk. Változó színészekkel, változó társasággal, azzal, aki éppen alkalmasnak tűnik, ráér, és jónak találjuk, aki hajlandó együtt gondolkodni velünk, és hajlandó átélni azt, hogy független színházat csinálni nem egy áldott, kegyelmi állapot, mert nem tudunk szamártejes jacuzzit, meg első osztályos repülőutat kínálni, hanem szinte semmit, korlátozottak a forrásaink.

Mégis úgy tűnik, hogy azok a színészek számára, akikkel beszéltünk, valamiért vonzó ez, hogy ilyen körülmények között előadásokat hozzunk létre. Sokkal több színésszel beszéltünk, mint akik végül szerepelnek ebben a darabban, csak vannak, akik szívesen részt vettek volna benne, de egyéb elfoglaltságaik miatt nem tudnak, kőszínházban dolgoznak, próbálnak, forgatnak.

Ha nincs állandó épületetek, akkor gondolom, különféle alternatív terekben fogtok játszani, az Öröm és boldogságot is a marosvásárhelyi várba viszitek.

Úgy képzeltük el, hogy nemcsak olyan előadásokat hozunk létre, amelyek színházban játszásra alkalmasak, hanem akár olyanokat is, amelyek valamilyen lakótelepen, egy játszótéren, a kocsmában, bármilyen más alternatív helyszínen eljátszhatók. Ezen kívül azt is szeretnénk, hogy egyfajta befogadó színházként – bár nem vagyunk színház – is működjünk, hogy felkaroljunk ötleteteket, és nemcsak színházi jellegű dolgokat hozzunk létre, hanem például beszélgetéseket meghívottakkal, vagy workshopokat tartsunk és tartassunk diákoknak.

Azt mondod, a MaRó a magyar-román viszonyról szól, az egyesületet pedig szintén magyarok és románok hozták létre közösen. Ez mind azt jelenti, hogy a 3G és az itt létrehozott előadások kétnyelvűek? 

Ez az előadás magyar nyelvű lesz, de a 3G egyik sajátossága az, hogy kétnyelvű projekteket hozzon létre. Nem minden előadás lesz kétnyelvű, de propagálja a multikulturalitást és a kétnyelvűséget, a kultúrák közötti közös gondolkodást, együttműködést. A többnyelvűséget valamilyen formában természetesnek vesszük.