banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Nagyváradi fotókiállításon láthatóak a Kárpát-medence Szent László-freskói

Kárpát-medencei templomok Szent László-freskóit fényképezte le Móser Zoltán fotóművész, a képekből készült tárlat pedig – mint azt Zatykó Gyula főszervező elmondta – a magyarországi nemzetpolitikai államtitkárság felajánlásából érkezett a nagyváradi vártemplomba, ahol hétfőn nyitották meg a kiállítást.

A megnyitón Gaal Gergely, a Szent László-év Tanácsadó Testületének elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a freskók ugyanannak a Szent László-legendának egy-egy momentumát ábrázolják, arról a történetről van szó, amikor László az 1068-as cserhalmi csatában megmenti a kun vitéztől a magyar lányt. A jó és a rossz állandó harcát is szimbolizálják a képek.

Mons. Fodor József, a nagyváradi római katolikus egyházmegye vikáriusa elmondta, hogy a városban mindig is élt az alapító Szent László tisztelete, a kommunizmus idején is, amikor a nevét sem volt szabad kiejteni. Meggyőződése, hogy Szent László külön vigyáz Nagyváradra, mondta a vikárius, majd példaként a május 14-i zarándoklatot hozta fel, amikor a bazilikától a várig tartó Szent László körmenetre napfényes idő lett az esős napok után.

Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke ez alkalommal váradi polgárként beszélt Szent Lászlóról, s mint mondta, fel kell nőnünk ahhoz a feladathoz, hogy a keresztény és nemzeti értékek hordózói legyünk. A tárlatnyitó közös imával zárult.

A többek között a székelyderzsi, gelencei, szepesmindszenti (Felvidék) és türjei (Magyarország), templomok Szent László-freskóiról készült képek kiállítása június 23-25. között látogatható a vártemplomban. A hétfőn elkezdődött Szent László Napok további rendezvényeiről itt tudósítottunk.

Kapcsolódók

Kimaradt?