banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Meglepetésvendég is érkezett a nagyváradi Szent László Napok sajtótájékoztatójára

A Loyal, a Pannonia All Star Orchestra, az Anna and the Barbies, a KFT, Demjén Ferenc, a Metropol-Group, valamint az Omega lesznek az idén június 19–25. között zajló nagyváradi Szent László Napok nagyszínpadi fellépői, számoltak be csütörtöki sajtótájékoztatójukon a szervezők.

Az egybegyűlteket Zatykó Gyula főszervező köszöntötte, közölve egyúttal, hogy az idén hétnapos fesztivál – ahogyan az előző években is – kulturális programokkal, biharkeresztesi kerékpártúrával rajtol, és a hét végére járatják csúcsra. Ugyan addig is lesznek események a várban, péntek déltől népesül be igazán a középkori műemlék, ekkortól kulturális programok, közművesvásár, számtalan gyermekprogram, kulturális kikapcsolódást nyújtó tevékenység, finomabbnál finomabb falatok várják a betérőket.

Nagyvárad egyik legfontosabb rendezvényéről van szó a városháza szerint is 

A főszervező bejelentette, hogy az idén a nagyváradi városháza is partnere a rendezvénynek, logisztikai és anyagi támogatást egyaránt nyújtanak. Megköszönve ezt, át is adta a szót Dacian Palladi városmenedzsernek, aki pedig azt köszönte meg a Szent László Napok szervezőinek, hogy a fesztivállal közelebb hozzák egymáshoz a város és a térség magyar és román közösségét. Palladi emlékeztetett, Nagyvárad nem létezne, ha Szent László nem alapította volna meg. „A múltat a jelenhez és a jövőhöz kell kötni, ezért a városháza úgy döntött, támogatja az eseményt” – jelentette ki a városmenedzser, aki különben Nagyvárad egyik legfontosabb rendezvényének nevezte a Szent László Napokat.

Mihai Jurca, a város idegenforgalmát népszerűsítő egyesület (APTOR) vezetője arról beszélt, hogy ők is mindent megtesznek a Szent László Napok népszerűsítéséért, Magyarországról szeretnének minél több turistát Váradra csábítani egy city breakre a fesztivál idejére.

Egy 50. és egy 55. éves együttes is fellép

Jelen volt a sajtótájékoztatón Orbán András, a legendás Metropol együttes tagja. Az együttes június 25-én, vasárnap, csaknem ötven évvel megalakulása után ismét Váradon koncertezik. A csapat oszlopos tagja a sajtótájékoztatóra elhozta régi lemezeiket, amelyekből majd ízelítőt kap a váradi publikum, de bemutatta tavaly megjelent, The Black Box című albumukat is, amelyik egy igazi kuriózum, hiszen bakelitlemez, és alig 270 darabot adtak ki belőle, gyűjtőknek. Mint elhangzott, a váradi koncerten román és magyar nyelven egyaránt csendülnek majd fel számok, hiszen annak idején minden számukat mindkét nyelven játszották.

A pénteki és a szombati fellépőket Mihálka Melinda programigazgató ismertette. Kiderült, pénteken a Loyal, a Pannonia All Star Orchestra, az Anna and the Barbies lép a Szent László Napok nagyszínpadára, a fiatalos kezdés után pedig a szombati nap a nosztalgiáé, ekkor lép színpadra a KFT és Demjén Ferenc.

„Vasárnap pedig, mint már elhangzott, a Metropollal várjuk a várba betérők, de nem a legendás váradi együttes lesz az est egyetlen fellépője, hanem…” – mondta éppen Mihálka Melinda, amikor meglepetésképpen egy rövidke kopogtatás után belépett a terembe Kóbor János, az Omega frontembere. Mint fogalmazott, Várad „az utolsó mohikán”, ahol mostanáig nem volt alkalma fellépni az Omegának, régi adósságot sikerül törleszteniük a Szent László Napokon.Mint felidézte, koncerteztek ők Romániában a kommunizmus idején is, de a hatóságok szigorúan tudtukra adták, hogy Bukarestből nézve Brassónál kezdődik a „tiltott zóna”. És nem is akármikor, hanem fennállásuknak 55. évében jutnak el a Körös-parti városba, ahová ennek az 55 évnek a lényegét, a „best offját” hozzák magukkal, s próbálják belesűríteni egy mintegy kétórás koncertbe.

„Egy együttes attól élő, hogy folyamatosan működik. Új anyagokon is dolgozunk, de itt, ahol először lépünk fel, az elmúlt 55 évet várja a közönség” – fogalmazta meg Kóbor. Közölte azt is, hogy heten állnak majd a váradi deszkákon, négyen a régi bandából, de „három Neymarral” is erősítettek, mert mint a futballban, itt is kell a fiatal erő.A fesztivállal kapcsolatos híreket a Szent László Napok kétnyelvű Facebook-oldalán lehet követni.

Kapcsolódók

Kimaradt?