TIFF: Megérkezett Kolozsvárra Alain Delon

Megérkezett péntek este Kolozsvárra a TIFF idei kiadásának díszvendége, Alain Delon. A francia színész, aki először látogatott Romániába, rövid beszédet is tartott a több mint háromezer rajongó előtt.

Alain Delon korához képest ruganyos léptekkel lépett a főtéri színpadra, tapsvihar és ujjongás közepette üdvözölte a kolozsváriakat. „Nagyon örülök, mert elhoztam önöknek a napot!” - kezdte, az elmúlt napok esős időjárására utalva. „Még ne ujjongjanak, még nem látták a filmet” –folytatta, majd hozzátette, örül, hogy főleg nőket lát a közönségben. „Azért tudni kell rólam, hogy nem vagyok meleg” – mondta még, mielőtt távozott a színpadról.

Beszéde alig pár percet tartott, majd elkezdődött az Egy zsaru bőréért / Pour la peau d’un flic (1981) című thriller vetítése, amelyben Alain Delon nem csak főszerepet játszik, hanem ő a film rendezője, sőt producere is.

Szombat délután négy órakor a Diákművelődési Házban vetítik Jean-Pierre Melville egyik filmjét, az 1970-es Vörös kört, Delon emlékezetes alakításával. A színész szombat este életműdíjat vesz át Kolozsváron. Addig is segítünk feleleveníteni, hogy miért nevezik a francia színészt minden idők egyik legszebb férfijának. Ez a reklám 2015-ben készült, '60-as évekből származó felvételek felhasználásával.

A 81 éves Delon nemrég jelentette be, hogy visszavonul. Igaz, ezt már korábban is bejelentette, de aztán mégis feltűnt 2008-ban az Asterix az Olimpián című nem túl sikeres, de annál nagyobb költségvetésű francia filmben, Julius Caesar szerepében. Most azt tervezi, hogy utoljára Patrice Leconte rendezővel és Juliette Binoche színésznővel dolgozik, a filmet ősszel kezdik forgatni.

 
Brigitte Bardot-val Borsalino (Jean-Paul Belmondóval) Plein soleil Rocco és fivérei Christine (Romy Schneiderrel) Le Samourai

Kapcsolódók

Kimaradt?