A 16. TIFF harmadik és negyedik napján is láttunk olyan filmet, amit jó szívvel ajánlanánk. Beszámolónkból kiderül, hogy Izland az idei fesztiválon sem okozott csalódást, de láttunk erős uruguayi karaktereket, és szellemes brit vígjátékot is. Korábbi filmbeszámolónk itt olvasható.

A delfinek keletre úsznak (Las toninas van al este)

Ez a versenyfilm különösen érdekes lehet azoknak, akik látták és szerették a 2005-ös TIFF nagydíjasát, az uruguayi Whisky című filmet, ugyanis egyik forgatókönyvírója és rendezője az a Gonzalo Delgado, aki abban a filmben is közreműködött. A történet is hasonló: a Whiskyben egy gyártulajdonos felkéri egy alkalmazottját álfeleségnek, mikor régen látott testvére váratlanul meglátogatja, itt pedig egy kiöregedett meleg sztár és lánya próbál hosszú idő után ismét egymásra találni, de nem tudják megállni, hogy ne védekezzenek egymás ellen különböző hazugságokkal és álcákkal, igazán csak teljesen ismeretlenekkel képesek őszinték lenni. A rendező-forgatókönyvíró párosnak sikerült árnyalt karaktereket építenie (és el is játszani azokat, ugyanis színészként is részt vettek a produkcióban), a filmben elmesélt 24 óra alatt állandóan változik, hogy apa és lánya közül épp melyikük a felelősségteljes szülő, illetve a szeretetre vágyó gyermek. Emellett megadják a nézőnek azt az élvezetet, hogy hol leleplezze a szereplőket, hol meglepődjön a fokozatosan lelepleződő titkaikon.

Uruguayi-argentin-német film, 1 óra 23 perc. Rendezte: Gonzalo Delgado, Verónica Perrota. Szereplők: Verónica Perrota, Pablo Albertoni, Fernando Amaral. Vetítik még: június 7-én, szerdán délután 3-tól a Győzelem moziban.

Kő a szíven (Hjartasteinn)

A gyönyörű, de kilátástalanul elszigetelt izlandi tanyák ismét megjelentek a TIFF-en (2014-ben a Lovakról és emberekről, 2015-ben a Kosok volt nagyon népszerű a fesztiválon). Bár nem láttuk a teljes felhozatalt, de így is ki merjük jelenteni, hogy a szerelmes kamaszokról szóló történet a versenyszekció egyik díjesélyese. Thornak Beta tetszik, és mindent megtenne, hogy a többi gyerek ne tudja meg, hogy még nem nő a nemi szőrzete. Christian egyre biztosabb abban, hogy neki nem a lányok, hanem legjobb barátja, Thor tetszik. A konzervatív közösségben, főleg homofób apja előtt ezt bevallani viszont egyenlő egy öngyilkossággal. A csapzott hajú, kétkezi munkán edzett fiúk, a megkeseredett anyák, az agresszív, alkoholista férfiak, a gyönyörű, hosszú hajú, kegyetlen kamaszlányok, a falusi kocsma és diszkó, illetve a mindig borús és esős táj elemeiből álló melodráma a teljes érzelmi skálát megmozgatja, mindezt úgy, hogy a szereplők nagy része nem professzionális színész. A rendező elmondása szerint nem érzelmeket, hanem konkrét cselekvéseket kért tőlük. Így hozta össze az idei TIFF egyik legszebb szerelmesfilmjét.

Izlandi-dán film. 2 óra 9 perc. Rendező: Gudmundur Arnar Gudmundson. Szereplők: Søren Malling, Baldur Einarsson, Blær Hinriksson. Vetítik még: június 7-én, szerdán délután 5-től a Győzelem moziban.

Kisvárosi gyilkosok (Small town killers)

Ez már a második dán film a TIFF-en (a visszafiatalodó szülőkről szóló Forældre után), amely olyan kósza, „mi lenne, ha…” vágyból indul ki, aminek a következményeibe általában nem gondolunk bele. Ezek a filmek megteszik ezt helyettünk, így a végére beláthatjuk, jobb, ha elhessegetjük a sötét gondolatokat és elfogadjuk, hogy minden úgy van jól, ahogy van. Ib és Edward középkorú férfiak, akik a feleségeikkel kölcsönösen halálosan unják egymást. Egy megalázó szóváltás után a tettek mezejére lépnek, és felbérelnek egy orosz bérgyilkost a hölgyek eltávolítására. Rögtön másnap meg is bánják, de már késő… A sztereotípiákban és hullákban bővelkedő feketekomédia szereplői úgy grimaszolnak és gesztikulálnak, akár egy század-elei némafilmben, és ez a túlzó ripacskodás néha igazán vicces, néha csak fárasztó jeleneteket eredményez. A tanulság nagyjából az, amit Hajdu Szabolcs is megfogalmazott az Ernelláék Farkaséknál című film kapcsán, hogy „egy szeretetcsepptől sok minden kioldódik”, csak ebből a filmből hiányzik minden árnyalat és finomság.

Dán film, 1 óra 30 perc. Rendező: Ole Bornedal. Szereplők: Nicolas Bro, Ulrich Thomsen, Mia Lyhne. Vetítik még: június 7-én, szerdán este 8-tól a Cinema Cityben (Iulius Mall).

A parti (The Party)

Mihai Chirilov művészeti igazgató a TIFF legszórakoztatóbb filmjeként harangozta be a brit Sally Potter kilencedik nagyjátékfilmjét, jogosan. Már a forma miatt is érdemes megnézni: egyetlen lakásban játszódó, fekete-fehér filmről van szó, amelyben a színek hiánya miatt sokkal erőteljesebben érvényesül minden arcrezdülés. A kiindulópont: Janet politikai karrierje csúcsára jutott, kinevezték az angol árnyékkormány egészségügyi miniszterének. A sikert néhány közeli barátjával ünnepli, a társaság előtt azonban a férje, Bill, váratlan bejelentést tesz. Ettől a ponttól kezdve újabb és újabb kellemetlen igazságok derülnek ki, elszabadulnak az indulatok, és az elvek már mit sem számítanak. Az angol cím nem csak partira, hanem politikai pártra is utalhat, nem véletlenül: a szereplők – a társaságból kilógó bankárt kivéve – az irányt vesztett londoni baloldali értelmiséget figurázzák ki. Van köztük realista, cinikus, idealista, illetve az angol filmek németekkel kapcsolatos sztereotípiáit átíró, ezotériával foglalkozó életmód-tanácsadó is. A film politikai állásfoglalás, ugyanakkor sziporkázó dialógusokkal megírt szatíra, váratlan csattanóval a végén.

Brit film, 1 óra 11 perc. Rendező: Sally Potter. Szereplők: Kristin Scott Thomas, Patricia Clarkson, Timothy Spall, Cherry Jones, Emily Mortimer, Cillian Murphy, Bruno Ganz. Vetítik még: június 9-én, pénteken este 22:30-tól a Cinema Cityben (Iulius Mall).

Fukushima - az élet megy tovább

Atomerőművel vagy anélkül? Folyamatosan visszatérő kérdés, amely hat évvel a fukushimai atomkatasztrófa után is megválaszolatlan. Az atomerőmű nem bocsát ki káros gázokat, kis mennyiségű hulladékkal jár, a hasadóanyagot a tüzelőanyagnál könnyebben lehet tárolni és szállítani, hiszen sokkal kevesebb kell belőle, és olcsóbbak a kiindulási anyagok, mint például a hőerőműnél. Csakhogy radioaktív hulladék kezelése nem megoldott, és baleset esetén pedig döbbenetes a pusztítás.

A Demi-vie a Fukushima című svájci dokumentumfilm, amely 2016-ban készült, a fenti kérdés háta mögé lopózik, és a fukushimai farmer, Naoto történetén keresztül mutatja meg, változnia kell az emberiségnek, le kell mondanunk a felfokozott energiaéhségünkről. Naoto számolva a radioaktivitás pusztító veszélyeivel visszatér a tiltott zónába, földet művel, állatokat tart, erőfeszítéseket tesz, hogy élhetővé tegye a poszt-apokaliptikus helyet. De milyen áron?

Sváci film, 1 óra 1 perc. Rendező: Mark Olexa, Francesca Scalisi. Vetítik még: június 11-én, vasárnap 17 órától a Sapientián.