banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Kultúrcsemegék a Szent György Napokon

Több mint száz programot kínál az idei Szent György Napok kulturális hete. Az április 22 és 30-a között sorra kerülő sepsiszentgyörgyi városnapok hagyomány szerint a „kulturális héttel” kezdődnek, amikor a város művelődési intézményeiben zajlanak a programok, majd a vásári hétvégén április 28–30. között a négy szabadtéri színpadon és a főtéren zajlanak az események.

Knop Ildikó, a szervező Városimázs Iroda munkatársa keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy véglegesítették a Szent György Napok teljes programját, és az már olvasható a hivatalos honlapon. Hagyomány szerint, április 22-én, szombaton a nyitó-hangversennyel rajtol Erdély legnagyobb városünnepe. Idén egy zenei csemegét a Queen zenekar dalainak klasszikus zenei feldolgozását adja elő Vlad Maistorovici hegedűművész, karmester a Bukaresti Szimfonikus Zenekar közreműködésével, a színház nagytermében.

A városnapi színházi előadásokkal a fiatalokat próbálják megszólítani, de a független színházaknak is kínálnak fellépési lehetőséget. A temesvári Csíky Gergely Állami Magyar Színház a Hair Musicalt adja elő a városnapokon. A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház a Dogs and Drugs előadása az Y generáció problémáit taglalja, és hasonló témát dolgoz fel a kolozsvári GroundFloor Group Parental Cntrl produkciója és egy másik kolozsvári #Reactor alkotóműhely „În viitorul apropiat” című előadása.

Koncertekből sem lesz hiány az idei Szent György Napok kulturális hetében, amelynek keretében jazz-blues kocsma működik ahol sepsiszentgyörgyi zenészekkel lép színpadra a hazai blues zene kiemelkedő képviselője Vali „Sir Blues” Răcilă. A Cinematic Bones, Bocskor Bíborkával közösen a zene és a látvány fúzióját mutatja be. Emellett Sepsiszentgyörgyön koncertezik a Blahaluisiana együttes valamint sanzonestet ad a sepsiszentgyörgyi színház egykori művésze, Szabó Tibor.

Az irodalom kedvelőinek is lesz amiből válogatni, hiszen a Szent György Napok keretében több könyvbemutató és közönségtalálkozó lesz, így a beszélő irodalom sorozatban lehetőség lesz találkozni Németh Gábor, Kemény István, Orbán János Dénes, Cristian Teodorescu, Simona Popescu írókkal, költőkkel. A városnapokon bemutatják Botházi Mária Boldogság juszt is a tiéd, illetve Puskás Attila Utak és ösvények című könyvét. A filmrajongóknak pedig az idén megnyitott Művész Moziban közönségtalálkozó keretében vetítik le Kojot című magyar filmet, amelyben több sepsiszentgyörgyi színész is játszik.

A legkisebbeknek is szerveznek programokat, így több bábelőadásra is sor kerül a Szent György Napokon. Péter Orsolya a Cimborák Bábszínház vezetője szerint fellép a kolozsvári Puck Bábszínház, a szlovákiai Écsi Gyöngyi Társulat, a nagyváradi Liliput Bábszínház, a brassói Arlechino Bábszínház és a debreceni Vojtina Bábszínház.

 A Szent György Napok kulturális hetének előadásaira a sepsiszentgyörgyi Kulturális Szervezőirodában lehet jegyet vásárolni. A legdrágább jegy 40 lejbe, a legolcsóbb 5 lejbe kerül.

Kapcsolódók

Kimaradt?