Új bemutató előtt a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem

Az ortodox, hagyományaikhoz erősen ragaszkodó zsidó nők legszemélyesebb szertartásába enged bepillantani a hétfőn este 7 órakor a Levél utcai Stúdió 2-ben bemutatásra kerülő darab, Hadar Galron: Mikve című drámája.

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara legújabb produkcióját Gáspárik Attila rendezésében viszi színpadra.

Hadar Galron színésznő, forgatókönyv- és drámaíró Londonban született, majd családjával a nyolcvanas évektől Izraelben telepedett le. A Tel Aviv-i Egyetemen töltött évei alatt kezdett el írni és játszani, az ortodox zsidó hagyományokkal élcelődő művei gyorsan felkeltették a közönség figyelmét, némelyik hétszáz előadást ért meg Izraelben.

​A Mikve 2005-ben jelent meg, és az ortodox zsidó nők legszemélyesebb szertartásába, a mikvébe nyújt bepillantást, mindezt úgy, hogy tágabb szociális, emberi kérdéseket feszeget. Mindennapi hazugságokkal, titkolózással, hatalomvággyal átitatott kapcsolatok szemlélői lehetnek a nézők egy olyan történetben, mely bárhol a világon megtörténhet.

A közönséget megosztó darab számos kitüntetésben részesült, bemutatták már Mexikóban, Washingtonban, Prágában, Pozsonyban, valamint Budapesten és Székesfehérváron is, Romániában, Marosvásárhelyen állítják első alkalommal színpadra.

Az előadásban Hollai-Heiser Anna, Wessely Zsófia Anna, Dunai Júlia Veronika, Gyarmati Éva, Illés Alexa, Tóth Szilvia Lilla végzős magiszteris, és Vadász Bernadett másodéves színész szakos hallgató, valamint Simon Boglárka Katalin játszik.

A díszlet és jelmez a Művészeti Egyetem I.éves látványtervező osztály munkája: Hatházi Rebeka, Kis Kriszta, Mihály Katalin-Sára, Papp Gyopár, Sós Beáta, Szemerei Zsolt, Székely Timea.

Irányító tanár: Jeremias Bianca Imelda és Bartha József. A hétfői bemutatót követően áprilisban újra műsorára tűzi az előadást az egyetem.

Kapcsolódók

Kimaradt?