Marosvárhelyi reptér: március végén lesz költségvetés, azt követően licit

A Marosvásárhelyi Transilvania Repülőtér neve jelen pillanatban nincs kint a légikikötő homlokzatán, ahogy az korábban – amíg a rendszeres járatok működtek – látható volt. A reményt mégsem kell feladni, hiszen a repteret működtető megyei tanács továbbra is prioritásának tartja a kifutópálya újjáépítését és nemzetközi járatok idevonzását.

Egyelőre ott tart a marosvásárhelyi repülőtér kifutópályájának az ügye, hogy a megyei önkormányzatnak el kell fogadnia az idei költségvetést, amelyből 77 millió lejt a kifutópályára különítettek el. Amikor ez a pénz megvan, akkor meg lehet hirdetni a közbeszerzési pályázatot a kifutópálya újjáépítésének munkálataira.

Bár korábban arról volt szó, hogy bankkölcsönhöz folyamodik a megyei önkormányzat és három pénzintézettel is folyik a tárgyalás, ez egyelőre nem lehetséges. Mert ahogy Péter Ferenc tanácselnök elmagyarázta: „Egy önkormányzat csak akkor vehet fel bankkölcsönt, ha azt jóváhagyja a pénzügyminisztérium hitelfelvételekkel foglalkozó bizottsága. Ez a bizottság engedélyezi az önkormányzatok hitelfelvételét és a hitel felhasználási feltételeit az éves keret függvényében. A kormány által megszabott 2017-es évre vonatkozó országos keret azonban már kimerült” – mondta az elnök, hangsúlyozva, hogy nem a Maros megyei hitelkeret fogyott el, hanem az állami.

Amennyiben azt kibővítik, a megyei tanács is igényelheti a hitelt, ám ameddig nincs pénz, nem hirdetheti meg a beruházásokra a pályázatot. Ezért addig is, saját költségvetéséből áldoz erre és amennyiben sikerül bankkölcsönhöz jutnia, ezt a pénzt más célokra fogja felhasználni.

A repülőtéren novembertől megszűntek a rendszeres járatok, de ez nem jelenti azt, hogy a légikikötő is szüneteltetné a tevékenységét. Erről Peti András igazgatótól értesültünk, aki arról számolt be, hogy magángépeket, charter-járatokat, egészségügyi repülőket fogadnak, valamint arra is fel vannak készülve, hogy amennyiben a térségünk felett áthaladó bármilyen repülőgépnek kényszerleszállást kell végrehajtania, fogadóképesek legyenek. Ezért minden úgy működik, mint néhány hónappal korábban, csupán az utasok tömege hiányzik, akik nap mint nap megtöltötték a repülőtér utastereit.

A kifutópálya minősége, amire hivatkozva a Wizz Air Kolozsvárra költöztette összes marosvásárhelyi járatát, szabad szemmel nem érzékelhető. A betonfelületen keletkezett repedéseket, gödröket folyamatosan javították, viszont a mélyebb rétegek, az alapozás ment tönkre annyira, hogy a teljes pályát újjá kell építeni. Arra pedig nincs lehetőség, hogy egy másik, párhuzamos kifutópályát is építsenek, hogy a munkálatokkal egy időben fogadhassák a gépeket, hiszen a vidrátszegi repülőteret az ipari park határolja egyik oldalon, másikon pedig az európai út.

Ezért, ha néhány évvel korábban fogtak volna hozzá a pályaújjáépítésnek, akkor is fel kellett volna függeszteni a járatokat – magyarázta Peti András. A reptér igazgatója viszont az is elárulta, hogy a Wizz Airrel továbbra is érvényben maradt a szerződés, és ahogy lehet, visszatérnek a járatok. Azon kívül további légitársaságokkal folyik az egyeztetés, nem csak fapadosokkal.

Peti András szerint, ha a közbeszerzési pályázatot sikerül belátható időn belül meghirdetni, majd levezetni és elkezdődnek a tényleges munkálatok, év vége előtt már utazhatunk rendszeres repülőjárattal Marosvásárhelyen. A reális munkaidő kilenc hónap, de a modern technikával, a teljes emberi- és műszaki energia felhasználásával ez háromnegyedére csökkenthető – véli az igazgató.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?