Alkotással és beszélgetéssel fejleszti az önbizalom-hiányos, beilleszkedési nehézséggel küzdő gyermekek öngyógyító képességét a marosvásárhelyi Talentum Alapítvány egyéves művészetterápia-programja. A helyszínen jártunk. 

A Közösségért Alapítvány MOL Gyermekgyógyító Program támogatásával az alapítvány harminc olyan gyerek számára tart művészetterápiás tevékenységeket, akik valamilyen tanulási, viselkedési, vagy más nehézséggel küzdenek, nincs önbizalmuk, nem képesek egy közösségen belül érvényesülni, az akadályokat segítség nélkül leküzdeni. Kacsó Erika pszichológus, a program vezetője elmondta, a decemberben indult és egész évben tartó projekt célja a résztvevő gyermekek rezilienciájának, vagyis öngyógyító képességének a fejlesztése. A reziliencia azt jelenti, hogy könnyebben meg tudnak küzdeni problémáikkal, jobban alkalmazkodnak, erősödik a hatékonyságérzetük, az önbizalmuk, valamint pozitív énképet alakítanak ki saját magukról – magyarázta a pszichológus.A Talentum Alapítvány székhelyén csütörtökönként délután és este gyűlnek össze a kis- és nagy gyermekek, korcsoportonként alkotva közösséget, ahol a pszichológusok, az alapítvány munkatársai foglalkoznak velük. A művészetterápiás tevékenység során olyan személyiségfejlesztő beszélgetésekre, illetve játékokra kerül sor, amely segít számukra „megnyílni”, érzékenyebbé válni mások iránt, saját korlátaikat felismerni és azokat leküzdeni. Ahogy a projekt vezetője elmondta, ezek a fiatalok, az előkészítő osztályostól kezdve a középiskolásig, nem szellemi fogyatékosak, csupán olyan fizikai, vagy pszichikai nehézségeik vannak, amelyekkel nehéz együtt élni és boldogulni.

Ottjártunkkor a gyerekek – külön csoportban a kisebbek és külön a nagyobbak – maszkkészítéssel voltak elfoglalva. „Aki hajat akar készíteni, megfogja ezt a köteg kendert, kettéhatja, itt megtartja, így, megköti, ollóval elvágja. Aztán ragasztóval rögzíti a maszkjához, ahogy érdekesebbnek találja” – magyarázta nekik Kacsó Izabella. „Három hete csak ezzel dolgozunk, hiszen először agyagból kellett a formát megalkotni, arra ragasztottuk az újságpapírt tíz rétegben. Amikor az megszáradt, levettük az agyagról és most színezzük, díszítjük” – sorolta a pszichológus, közben arról beszélt a gyerekeknek, hogy mire jó egy maszk, kik használják és mikor, arra biztatva őket, hogy mindenki a saját maszkját készítse el, vagyis olyant, amilyent elképzelt magának, amilyent a szíve diktál.„Nagyon érdekes dolgokat hoz felszínre a maszk, ha felteszik az arcukra és kezdenek játszani vele” – hívta fel a figyelmet a szakember és ki is próbálta néhány vállalkozóbb kedvű gyerekkel. A hatodik osztályos Bella elmondta, hogy ő „horgonymániás”, ezért az ő maszkja egy horgonyra hasonlít a leginkább. „Ha felteszem, úgy érzem, hogy vicces kutya vagyok, vagy valami egyéb cuki kis állat, akit szeretni lehet” – vallotta be a kislány.

Volt, aki űrlényt készített, más indiánt, vagy macskát, voltak, akik a színeket is megmagyarázták, hogy miért használtak hideg, illetve meleg színeket, mit szerettek volna azokkal kifejezni, a világ tudomására hozni.

A gyerekek felteszik a maszkokat és bemutatkoznak, a pszichológusok kérdéseire válaszolnak. Így hangzott egy párbeszéd:

Ki vagy te?

Indián.

Honnan jöttél?

Kaktuszföldről.

Milyen ott élni?

Rossz.

Miért?

Mert bántanak.

…és így tovább, megtudtuk, hogy kik bántják és miért, és neki védekeznie kell ellenük, de nem tudja hogyan, nem érez magában kellő erőt, fél, hogy legyőzik. „De mi lenne, ha összebarátkoznál velük?” – tette fel a kérdést a pszichológus a gyereknek. „Ez nem is jutott eszembe, mert csak a félelmet éreztem mindig, ha láttam őket, vagy ha rájuk is gondoltam” – jött a válasz. „Mire van szükség ahhoz, hogy összebarátkozzatok?” – kérdezte tovább a szakember. „Valami közöset kell találni, azt, aminek mind egyformán örülünk, vagy ami érdekel.”A beszélgetések során, volt olyan gyerek, aki azt mondta, egyedül él egy elhagyatott szigeten az egyetlen barátjával. Néha elmerészkedik onnan, de mindig visszatér, mert csak ott érzi biztonságban magát. Egy másik szigetről „érkezett”, ahol a barátaival lakott, de eltévedt és nem találta meg a visszafele vezető utat.

A művészetterápia az egyik legjobb eszköz az önbizalom fejlesztésére, a másokkal szembeni érzékenység kialakítására, az önmaguk elfogadására, magyarázta Kacsó Erika. Mert, ha valaki szociálisan hátrányos helyzetű, az nem jelenti azt, hogy érzékeny is a hasonló helyzetben élő, vagy más nehézséggel küzdő társai iránt. Az érzékenységet, az empátiát is fejleszteni kell, ugyanakkor rávezetni őket arra, hogy tudjanak megbízni önmagukban, ezáltal merjenek segíteni másokon. Ha a fiatal észreveszi, hogy ő, a sajátos, nehéz helyzetében is képes felkarolni a még nála is elesettebbeket, fontosnak és hasznosnak érzi magát, rájön, hogy „lám, én sem vagyok haszontalan, rám is szüksége lehet valakinek”.

Az együttlét, a valahová tartozás megtapasztalása, a saját képességeik felfedezése, a hatékonyság felismerése lehet a legnagyobb élménye azoknak, akik a Talentumhoz járnak, sikerélményben van részük, játék közben felszabadulnak mindattól, ami nyomasztotta őket, elmondhatják gondjaikat, közösen kereshetik azokra a megoldást.

Az alapítvány pszichológusai a szülőkről sem feledkeznek meg, beszélgetnek velük is, tematikus foglalkozásokat szerveznek, őket is próbálják önhatékonnyá tenni, empatikussá mások iránt. A több hónapig tartó projekt végén egy közös kiállítást szerveznek a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Házban, illetve egy olyan naptárat is szerkesztenek és kiadnak, amely a gyerekek alkotásait, és a művészetterápiás módszerek rövid leírását tartalmazza.