Meghalt Al Jarreau amerikai dzsesszénekes

A hétszeres Grammy-díjas előadó, Al Jarreau 76 évesen halt meg Los Angelesben, csak néhány nappal azután, hogy kimerültség miatt kórházba került és lemondta koncertjeit. 

Az amerikai dzsesszénekes szintetizálta a nagy elődök technikáját, miközben a ritmikát teljesen egyedi módon kezelte - mondta a vasárnap az MTI-nek Berki Tamás, a műfaj magyarországi kiválósága, aki húsz éve együtt énekelt vele egy koncerten.Berki Tamás felidézte, 1970 táján fedezte fel Al Jarreau-t, akinek 1965-ben jelent meg bemutatkozó lemeze. „Akkor a Zeneakadémia jazz tanszakára jártam, számomra reveláció volt az az album. Semmit nem másolt senkiről, mégis ott voltak benne a nagy elődök, Billie Holiday és Ella Fitzgerald hangvételei, ugyanakkor újító ritmikáját, lüktető, kontrasztos dinamikájú stílusát ezer közül fel lehetett ismerni" - jegyezte meg a magyar dzsesszénekes.Berki Tamás Al Jarreau mindkét budapesti koncertjén ott volt, az elsőn, 1998 júliusában a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán megismételhetetlen személyes élmény érte. „A Tomorrow Today című anyagával turnézott. Családommal jó időben érkeztünk, a színpad előtt az első sor közepén álltunk. A koncert közepe táján a lemez címadó dalánál megénekeltette a közönséget. Én teljes extázisban, behunyt szemmel, falzett hangon egy szólamot énekeltem rá, és mivel a színpad szélén állt, tőlem egy méterre, meghallotta. Leállította a koncertet és azt mondta, addig nem megy tovább, amíg meg nem tudja, ki ez az édes hangú hölgy. Visszaénekelte a női hangot imitáló dallamot, a mellettem álló fiú rám mutatott, mire Jarreau közölte: The Lady is a Man! Leguggolt hozzám, és perceken át oda-odanyújtva a mikrofont felváltva énekelt velem különböző motívumokat" - mesélte a magyar énekes, aki 2007-ben a Sportarénában is ott volt a nézők között, amikor Al Jarreau George Bensonnal közös koncertet adott.

Templomi kórustól a legmenőbb stúdiókig

Alwin "Al" Lopez Jarreau Milwaukee-ban született egy vallásos, zenerajongó családban, és már négyéves korától énekelt testvéreivel a templomi kórusban. Nem csak a zenében árult el rendkívüli tehetséget, kitűnt a sportban is, ezért eleinte nem tudta eldönteni, melyik pályán induljon el.

A wisconsini Ripon College-ban pszichológiát tanult, egyetemi évei alatt kedvtelésként fellépett a The Indigos nevű csapattal. Ezután beiratkozott az Iowai Egyetem mesterképzésére, tanulmányainak befejezése után rehabilitációs tanácsadóként kezdett dolgozni San Franciscóban.

A zene iránti vonzalma nem hagyta nyugodni, hamarosan a zongorista George Duke triójával lépett fel kisebb klubokban. A hatvanas évek végére már biztosan tudta, hogy a zene lesz az élethivatása. New Yorkba utazott, ahol tévéműsorokban szerepelt, 1965-ben egy lemeze is megjelent. 1975-ben egyik fellépésén meglátta őt a Warner Brothers Records egyik tehetségkutató ügynöke, és azonnal lemezszerződést ajánlott neki.

Bemutatkozó albuma, a We Got By kedvező fogadtatásra talált, elnyerte érte a legjobb új külföldi énekesnek járó német Grammy-díjat. Ezután igent mondott a Warner Bros. hosszú távú lemezszerződésére, és megjelent második lemeze, a poposabb Glow. Ebben az időben Európában turnézott, és főként Németországban aratott sikereket.

Az amerikai közönséget és lemezpiacot az 1977-ben megjelent, koncertfelvételeket rögzítő Look At The Rainbow című dupla albumával hódította meg, amelyért megkapta első Grammy-díját a legjobb férfi dzsesszénekes kategóriában. A következő évben ugyanebben a kategóriában újabb arany gramofonnal jutalmazták, ezúttal All Fly Home című albumáért.

Az amerikai lemezakadémia a dzsessz, a pop és a rhythm and blues kategóriában is díjazta, a ragos zenei kitüntetésből összesen hetet gyűjtött be. 1981-ben egyszerre kettőt is kapott: a Blue Rondo a la Turk című dalért a dzsessz, Breakin' Away című albumáért a pop kategóriában találták a legjobb férfi énekesnek, 1992-ben a rhythm and blues legjobb férfi énekeseként ünnepelték a Heaven And Earth című korongért, 2006-ban a tradicionális R'n'B kategóriában kapott újabb arany gramofont a God Bless The Child című dalért George Benson és Jill Scott társaságában.

Albumai közül több is listavezető volt, és jó néhány került a csúcs közelébe. A pályafutása során mindvégig termékeny előadónak a válogatásokkal együtt több mint félszáz lemeze jelent meg. A nyolcvanas években került a boltokba a This Time, a Jarreau és a High Crime című albuma, amelyről a poplistákra is jutottak fel dalok, a "legmenőbb" stúdiók versenyeztek lemezeinek kiadási jogáért, így a Warner Brothers mellett a Verve, a Reprise és a GRP is.

Ő énekelte a Bruce Willis karrierjét elindító A simlis és a szende című tévésorozat főcímdalát, így nézők tízmilliói ismerkedtek meg hangjával. Előadói stílusára a gyors, szaggatott improvizáció, a scatelés volt a jellemző, a legkülönbözőbb magasságokban, illetve mélységekben játszott rendkívül eredeti, meleg, erőteljes hangjával.

Kapcsolódók

Kimaradt?