Bródy János jubileumi koncertjét közvetíti szilveszterkor az Erdélyi Magyar Televízió

Bródy János jubileumi koncertjét mutatja be az Erdélyi Magyar Televízió szilveszter este, tíz órától.

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemérem Középkeresztjével elismert zeneszerző-szövegíró-előadóművész 2016 áprilisában betöltötte a 70. életévét. Ebből az alkalomból adott nagyszabású, egész életművét felidéző koncertet a budapesti Papp László Sportarénában.Az előadóművész „Lesz még egyszer…” című, 70. születésnapját ünneplő, koncertjének többkamerás felvételét eddig sehol nem mutatták be, így az Erdélyi Magyar Televízióban szombat este igazi premierre kerül sor, olvasható az ETV közleményében.

A több mint két órás koncert során Bródy János megosztja dalokba foglalt véleményét szerelemről, barátságról, küzdelemről, szabadságról, magánéletről és köztársaságról.

Bródy János a legendás Illés és a Fonográf együttesekkel, és Szörényi Leventével közösen honosította meg Magyarországon a beat-zenét. Már ekkor, a hatvanas években, a rendszer ellen lázadó szövegei révén vált ismertté. Az akkori idők új zenei formáiban megjelenő társadalmi mozgalmainak máig ható következménye az, hogy Bródy János a honi kultúra emblematikus alakja lett, művészetében pedig követhetően tükröződik az elmúlt fél évszázad történelmének minden jelentős fordulata.

Kapcsolódók

Kimaradt?