Filmkritika: kerekesszékes „feelgood movie”
Merész vállalkozásnak tűnhet lövöldözős gengszterfilmet rendezni kerekesszékes szereplőkkel, ráadásul József Attilát idéző címmel. Till Attilának sikerül megugrani a magasra tett lécet, anélkül, hogy nevetségessé tenné a szereplőit vagy érzelgőssé válna.
Talán maga József Attila is elismerné, hogy a filmben van valami abból az elszántságból, amiről a Tiszta szívvel című verse szól. Nem csak a bérgyilkos Rupaszov karaktere tükrözi a „Nincsen apám, se anyám” vagy a „Ha kell, embert is ölök” sorokat, hanem a többi kerekesszékes szereplő hozzáállása is: fizikai korlátaik bevállalósabbá teszik őket. Legalábbis elképzelik, hogy milyen lenne, ha ez így lenne.Romániában a Filmtett egyesületnek köszönhetően nézhető meg a Tiszta szívvel, amely idén Magyarország jelöltje a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjra. Valószínűleg nem sok esélye van nyerni, mert ugyanaz az ország a legritkább esetben viszi el kétszer egymás után ezt az elismerést, a jelölés viszont azt jelenti, hogy a film és így a nagyvásznon ritkán látott fogyatékkal élők világszerte több moziban láthatóak lesznek.
Till Attila alapvetően most sem tér el eddigi filmjeitől abban, hogy valamilyen társadalmi jelenséget tematizál. A 2008-as, vegyes fogadtatású játékfilmjében, a Pánikban a szorongó, pörgő budapesti életet figurázta ki, a Csicska című 2011-es rövidfilmjében a rabszolgatartás Magyarországon ma is létező gyakorlatát tematizálta, a Tiszta szívvel című filmben pedig olyan főszereplői vannak, akik joggal érezhetik magukat számkivetettnek egy nem túl akadálymentes Kelet-Európában: fizikai fogyatékkal élők. A műfajfilmes megközelítés még szokatlanabbá teszi a vállalkozást, bár itt a műfaji jellemzők mögül kikacsintó alkotásról van szó, ami jóval több, mint jók és rosszak harca.
A kerekesszékes Rupaszovot (Thuróczy Szabolcs), aki sérülése előtt tűzoltóként dolgozott, egy börtönverekedés-jelenetben ismerjük meg: a film rögtön az első képkockákban leszögezi, hogy nem sajnálni vagy kinevetni fogja a fogyatékkal élőket, karaktereit nem csak az határozza meg, hogy kerekesszékesek, hanem motivációik, érzelmeik, vágyaik. Till Attila számos poént kovácsol abból, hogy a szereplőknek fizikai korlátaik vannak, de sikerül úgy lavíroznia, hogy a végén „feelgood movie” kerekedik ki a látottakból.Rupaszov a legreménytelenebb helyzetből is képes kikecmeregni, ezért is szimpatikus a két fiatal srácnak, akikkel a börtönből kikerülve rehabilitációs központban megismerkedik. Zolika (Fenyvesi Zoltán), akinek életmentő gerincműtétre van szüksége, és barátja, a mozgáskoordinációs gondokkal küzdő Barba Papa (Fekete Ádám), akinek Sancho Panza-szerű karaktere megjegyzéseivel mindig rávilágít a helyzetek tragikomikusságára, egyre több időt töltenek vele, végül Rupaszov alvilági munkáiba is bevonja őket. Ők meg belemennek, sejthetően azért, mert végre valaki hasznukat látja, illetve szükségük van pénzre is a sovány rokkantnyugdíj kiegészítésére, főleg Zolikának, aki nem szeretne pénzt elfogadni a műtétre külföldön élő apjától. Rupaszov „munkaadója”, a bölcs, néha egészen barátságos, de alapvetően kegyetlen Rados (Dusán Vitanovics) nem nézi ezt jó szemmel. Az akciójelenetekkel párhuzamosan fut a szerelmi szál: Rupaszov egykori barátnőjét próbálja visszaszerezni, a fiúk pedig félszeg módszerekkel próbálnak nőkhöz közelebb kerülni.
A főszereplő hármasból Thuróczy Szabolcs az egyetlen profi filmszínész, borostás-karizmatikus arcával, jellegzetesen reszelős hangján előadott zsörtölődős-káromkodós improvizációival emlékezetes gengszterfilmhős, annak ellenére, hogy csak ülve vagy kúszva látjuk. Rá épül a film, de nem játssza le a vászonról Fenyvesi Zoltánt, aki először szerepel filmen és Fekete Ádámot sem, aki a budapesti TÁP színházban lépett már fel közönség előtt.A fontosabb szereplőket sikerült hiteles dilemmákkal felruházni, még a főgengszter is árnyalt érzelmi skálán mozog attól a ponttól, hogy szeletelt felvágottat kér Rupaszovnak a boltban, addig, hogy hidegvérrel végez bárkivel, aki keresztbetesz neki. A kissé háttérbe szorult női karakterekben is felcsillan – legalább utalásszinten – némi érzelmi mélység.
„Ez ilyen egyszerű?” – kérdezi Rupaszov, mikor Barba Papa tervet eszel ki a gengszterfőnök pisztolyvégre kerítéséhez. A film úgy hiteles, hogy megengedi magának, hogy néha túlszárnyalja a valóságot, mint az akciófilmek általában. A verekedős-pisztolypárbajos jelenetek éppen eléggé valósághűek, ugyanakkor elég túlzóak ahhoz, hogy a nézőt ne zökkentsék ki a történetből, közben folyamatos utalást kapunk arra, hogy itt filmről van szó: Zolika és Barba Papa képregényt rajzolnak az eseményekről, a grafikákat Till Attila egyfajta intermezzónak használja a jelenetek között, majd közük lesz a film végkifejletéhez is.A film érdeme az is, hogy képileg is tematizálja a kerekesszékesek világát. Látjuk azt, amit közönségfilmekben nem szoktunk: nagyközelit egy torz gerincről, azt, ahogyan egy speciális szerkezet segítéségével a magatehetetlen test átkerül a kerekesszékből az ágyba, vagy a boltoslány szemszögét, aki nem látja, csak hallja, amit Zolika mond, mert az kerekesszékben ülve nem éri fel az utánfutó-bolt ablakát.
A film romániai vetítési helyszínei és időpontjai itt olvashatóak.