2017 őszére készülhet el Pálfi György új filmje

A Taxidermia és a Szabadesés rendezője, Pálfi György kanadai-magyar koprodukcióban készült filmjének forgatása lezárult, várhatóan 2017 második felére fejezik be. Az Úr hangja arra keresi a választ, hogy kialakulhat-e kommunikáció és megértés a soha nem látott apa és fia, valamint az emberiség és egy idegen civilizáció között.

A Stanislaw Lem azonos című regénye által ihletett forgatókönyv az eredeti mű gondolatvilágát adaptálja egy napjainkban játszódó családi krimi keretei közé. Az Úr hangja a Magyar Nemzeti Filmalap 600 millió forintos gyártási támogatásával a Pusztai Ferenc vezette KMH Film és a kanadai Quite Revolution Pictures koprodukciójában készül.Pusztai Ferenc producer az MTI-nek elmondta, hogy a történet nagy része a jelenben játszódik, de dokumentumfilm-bejátszások formájában bemutatnak egy 1970-es években zajló kutatást, amely azzal foglakozott, hogy létezik-e élet a Földön kívül. A kutatást végző tudósok rájöttek arra, hogy az űrből érkező zajoknak jelentésük van, üzeneteket rejtenek magukban. A kutatócsapat elkezdte megfejteni az üzeneteket, de közben értelmezhetetlen halálos balesetek történtek. A tragédiák miatt titkosították a projektet - fogalmazott a producer, hozzátéve, a kutatás képei bukkannak fel a krimiszerű történetbe ágyazva.

A film főszereplője Péter, aki egy, a kutatásról szóló televíziós műsorban bemutatott régi felvételen régen nem látott apját véli felfedezni. A férfi Péter születése után hagyta el Magyarországot és csak fényképek maradtak róla. A fiú egy kalandos nyomozás után rátalál apjára az Egyesült Államokban, és a találkozás után megpróbálják felépíteni kapcsolatukat. A film azt a kérdést veti fel, hogy működőképesek-e az olyan kapcsolatok, amelyekben nincsen közösen kialakított kommunikációs platform. Vajon tud-e klasszikus apa-fiú kapcsolatot teremteni két ember, akik negyven év után találkoznak először? - mutatott rá a producer, hozzátéve, hogy a háttérben zajló kutatás története is ugyanezt a kérdést feszegeti az univerzumra vetítve.„Mindenki azt mondta, hogy ez egy megfilmesíthetetlen regény. Innentől kezdett el igazán érdekelni. Hogy lehet egy megvalósíthatatlan regényből érdekes, nézhető, jó filmet csinálni úgy, hogy a Lem-i gondolat is megmaradjon, ez tűnt nagy kihívásnak. És még most is annak tűnik. A másik szálat, hogy egy fiú keresi az apját, már mi raktuk bele” - mondta Pálfi György az index.hu-nak.

A film főszerepét Polgár Csaba és Eric Peterson alakítja. A kanadai színészt - több más szereplővel együtt - nemzetközi castingon választottak ki, Petersont főleg televíziós sorozatokból ismerheti a magyar közönség.

A forgatókönyvet Ruttkay Zsófia, Nagy V. Gergő és Pálfi György írta, operatőre Pálfi állandó alkotótársa, Pohárnok Gergely, a vágó Lemhényi Réka, a hangmérnök Zányi Tamás, a látványtervező Asztalos Adrienn.A film 2017 második felére készülhet el. Pálfi György az index.hu-nak azt is elmondta, hogy korábbit filmtervét, a Toldi megfilmesítését nem adta fel, annak ellenére, hogy a Filmalap utolsó pillanatban megtagadta a film támogatását, mert bizonyos szakmai kérdésekben nem értettek egyet a rendezővel.

Kapcsolódók

Kimaradt?