Világhírű izraeli kortárs táncegyüttes érkezik Kolozsvárra

Az izraeli Kamea Dance Company előadása nyitja a november 7. és 10. között megszervezett 3. STEPS Nemzetközi Kortárs Táncfesztivált. A világhírű társulat két előadással is jelen lesz Kolozsváron, adták hírül a szervezők.

A 14 tagú izralei társulat 2002-ben alakult, vezetője Tamir Ginz koreográfus. Nemzetközi hírnevét az is jelzi, hogy a legutóbbi meghallagtásra nem kevesebb, mint 2000 táncos jelentkezett.

November 7-én Neverland című előadásuk látható este 8-tól a Kolozsvári Magyar Opera színpadán, ebben egy poszt-apokaliptikus víziót jelenítenek meg, amely a túlélésért és hatalomért folyó harc dzsungelében új emberség kereséséről szól.

Másnap, november 8-án este 8 órától a Galili & Ginz című előadással lépnek fel, amint a cím is utal rá, a két híres koreográfus, Itzik Galili és Tamir Ginz víziójában. Tulajdonképpen két különálló előadásról van szó: a Dolgok, amelyeket nem mondtam el senkinek (Things I Told Nobody) Mozart, Händel és Vivaldi műveken alapszik, a második, Vörös égbolt (Red Sky) címmel nem kevesebbről szól, mint a nemzetek földért és identitásért folyó harcáról.

Kapcsolódók

Kimaradt?