Olvasójátékkal és kocsmakvízzel hangol olvasásra a 22. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár

Az idei, november 10. és 13. között sorra kerülő marosvásárhelyi könyvvásár szervezői olvasójátékkal és kocsmakvízzel keltik fel a fiatalabb olvasók érdeklődését a rendezvény iránt.

Kedden este 8 órakor a Sörházban kezdődik a Mélykvíz B. Szabó Zsolt vezetésével, egyetemi hallgatók részvételével, akik könyvekkel, irodalommal kapcsolatos kérdésekre válaszolnak, összemérik tudásukat, tájékozottságukat.Káli Király István főszervező, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke, a Maszol érdeklődésére elmondta, nagyon jó ötletnek tartja a vetélkedőt és az olvasójátékot is, hiszen mindkettőnek az a célja, hogy népszerűsítse az olvasást és bevonzza a fiatalokat, – általános iskolásokat és gimnazistákat, illetve egyetemi hallgatókat – a könyvvásárba, annak rendezvényeire. A kocsmakvíz legjobb játékosai számára egy rendkívüli kvízvetélkedőt is szerveznek a könyvvásár ideje alatt, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Undergorund termében – hívta fel a figyelmet Káli Király István.

A szeptemberben meghirdetett Olvasd és játssz velünk! című olvasójátékra nagyon sokan jelentkeztek: 195 csapat, vagyis 585 gyerek. Ez azt jelenti, hogy mintegy félezren olvassák el a kijelölt könyveket. A játékos vetélkedőn nem csupán Maros megyei tanulók vesznek részt, de Hargita és Kovászna megyei csapatok is – számoltak be a szervezők.

Makkai Kinga, az ifjúsági programok ötletgazdája, a kortárs gyermekirodalom szakértője úgy fogalmazott, hogy a két évvel ezelőtt meghirdetett olvasójáték elérte a célját, hiszen egyre többen kapcsolódnak be, a gyerekek olvassák a kortárs irodalmat, ami az utóbbi évtizedekben hihetetlenül fellendült.

„Hiszem, hogy a mai gyerekolvasók igényeit kielégítő friss, szórakoztató, de ugyanokkor igényes könyvekkel közelebb hozhatjuk a gyerekek szívéhez az irodalmat, és fellendíthetjük az olvasókedvüket" – tette hozzá az olvasóversenyek fő szervezője. Az október végén sorra kerülő elődöntő nyertes csapatai a könyvszemle alatt megszervezett döntőben újra találkoznak.

A 22. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár újdonsága, hogy a szerzőkkel nem csupán a könyvbemutatókon találkozhatnak az olvasók, de az irodalmi kávéháznak berendezett térben is, ahol kötetlen beszélgetéseket lehet majd folytatni a jelenlevő írókkal, költőkkel.A kiadók részéről nagy az érdeklődés, első alkalommal érkezik a könyvvásárra Budapestről a Magvető, a legnagyobb és legszínvonalasabb magyarországi könyvkiadó, amely saját irodalmi estjére várja az érdeklődőket. Jelen lesz Grecsó Krisztián, Nyáry Krisztián, Parti-Nagy Lajos, Spiró György, Szabó T. Anna, Závada Pál – akikkel Szegő János fog beszélgetni.

Kapcsolódók

Kimaradt?