Kocsis Zoltán lesz a Kolozsvári Magyar Opera vendége

A budapesti Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója a Csak tiszta forrásból címmel megrendezett rendkívüli hangversenyt vezényli Kolozsváron szeptember 7-én, szerdán 19 órától – tájékoztatott a Kolozsvári Magyar Opera.

Az est célja Bartók Béla és Kodály Zoltán szellemi örökségének bemutatása, rendhagyó módon: a két zeneszerző által feldolgozott dallamokat először eredeti formájában a Fölszállott a páva népzenei tehetségkutató résztvevői adják elő a tájegységnek megfelelő népviseletben, majd a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar következik a művek komolyzenei feldolgozásával. Az est házigazdája Sebő Ferenc.

„Az előadás lényege, hogy azokat a darabokat, amelyeket műzenei formában most már lassan száz éve ismernek és szeretnek az emberek, eredeti formájukban mutassuk be úgy, ahogyan Bartók és Kodály hallhatták annak idején, a gyűjtőútjaikon. Kodály és Bartók szerint a népdal városias öltözetben, a koncerttermi közegben félszeg és elfogódott. Ahogyan Bartók és Kodály a népdalokat a közönségnek prezentálja, az olyan fantasztikus öltözet, amely nem hivalkodó. Ugyanakkor tökéletes pompájában kifejezi azt az átfogó és egyetemes értéket, amelyet ezek a dalok képviselnek. Mindegyik egy-egy élethelyzetet ábrázol és a lehető leglényegesebbet mondja el a főszereplő pillanatnyi lelkiállapotáról és arról az élethelyzetről, amely meghatározza az illető életének folyását" – mondta el Kocsis Zoltán.

A Közszolgálat a Magyar Kultúráért Alapítvány támogatásával megszervezett hangversenyen a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia Kórusa, Balga Gabriella és Palerdi András énekművészek, a 2012-es és 2014-es Fölszállott a páva résztvevői, valamint a Parapács Zenekar és a Czifra Táncegyüttes működnek közre. Műsoron többek között Bartók Béla: Erdélyi táncok és Román népi táncok, Kodály Zoltán: Galántai táncok és Kállai kettős című művei. A teljes program itt elérhető.

Kapcsolódók

Kimaradt?