Kolozsvári Magyar Napok: ők fognak fellépni a Farkas utcában

Idén is fesztiválutcaként üzemel a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt a Farkas utca: népzene, operett, változatos könnyűzenei műfajok kavalkádja várja majd az érdeklődőket az itt felállított színpadon és vonzáskörzetében.

A Farkas utcában, Kolozsvár történelmi belvárosában, idén is számos koncertre kerül sor a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt. Szerdán (augusztus 17-én) 17.30-tól Vincze Lilla és a Napoleon Boulevard lép színpadra, akiktől olyan – mindenki által ismert – slágereket hallhatunk majd, mint a Júlia, a Legyetek jók, ha tudtok, vagy épp az Európa visszavár.

Őket – 19.30-tól – a kolozsváriak által már jól ismert és méltán kedvelt Operetissimo együttes követi, akik a magyar operett-hagyomány színe-javát adják elő.

Csütörtökön (augusztus 18-án) 17.00 órától a gyerekek és felnőttek nagy kedvence, az Alma zenekar koncertjén vehetnek részt az érdeklődők, míg 18.30-tól a magyarországi X-Faktorban 2010-ben feltűnt, és azóta is töretlen népszerűségnek örvendő, Takács Nikolast és zenekarát köszönthetik a kolozsváriak.

Pénteken (augusztus 19-én) 17.00 órától a temesvári kötődésű, s az Erdélyben már az 1970-es évek második felétől ismert és szeretett Garabonciás zenekar örvendezteti meg beatzenéjével a közönséget. A legendás együttes kései újraalakulásához nagyban hozzájárult a Ceaușescu-diktatúra idején eltüntetett felvételeik előkerülése, melyek egy letűnt korról tanúskodnak.

18.30-tól a 2010-ben Budapesten megalakult Ivan and the Parazol játszik minőségi beat-rockot. Eddigi pályájuk fontos mérföldkövének számít, hogy játszhattak a legendás Deep Purple előtt, valamint az Illés Zenekar Beatünnep koncertsorozatának is résztvevői voltak.

Szombaton (augusztus 20-án) 17.00 órától Ferenczi György és a Rackajam lép színpadra, mely együttes műsorában összeolvad a magyar kultúra és a forradalom tisztelete, így fér össze a kalotaszegi népdal Petőfi és Gérecz Attila verseivel, továbbá Jimmy Hendrix zenéjével.

19.30-tól a Transylmania zenekar következik, akik fennállásuk óta már Erdély szinte minden szegletében megfordultak, elnyerve a közönség szeretetét és megbecsülését. Muzsikájuk a szülőföldhöz, a hazához, a múlt örökségéhez való ragaszkodás jegyében szól. 

A fesztivál zárónapján (augusztus 21-én, vasárnap) 17.00 órától a Kolozsvári Magyar Opera művészeiből alakult, a kincses városban méltán népszerű Operett Group Projekté lesz a színpad, majd 19.00 órától a marosvásárhelyi születésű, az X-Faktor zsűrijeként és számos magyarországi színházi előadásai miatt is népszerű Keresztes Ildikót láthatják a Farkas utcába látogatók. Koncertje programjában szerepelnek az ötéves szünet után, májusban megjelent hatodik nagylemezének dalai, valamint az énekesnő több mint 25 éves pályafutásának a slágerei is.

De nem csak a zene miatt érdemes felkeresni a fesztiválutcát, hiszen amint a Kolozsvári Magyar Napok törzsközönsége is jól tudja: a Farkas utca minden évben a fesztivál lelke. Kézművesvásár, borudvar, gyermekprogramok, pódiumbeszélgetések, múzeumok sétánya, könyvvásár, színházi sátor és ételek/italok gazdag felhozatala várja a látogatókat. Szinte valamennyi helyi magyar intézmény képviseli magát valamilyen programmal, ugyanakkor Magyarországról is érkeznek programszervezők.

A Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt a Fogoly utcában és a főtéri nagyszínpadon is számos zenekar és előadó ragad mikrofont, hogy a jelenlévőkkel közösen ünnepeljék Kolozsvár városi rangra emelésének 700. évfordulóját. A programról a rendezvény Facebook-oldalán és honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.

A Kolozsvári Magyar Napok szervezői Somló Tamás halála kapcsán őszinte részvétüket fejezték ki a családnak és a zenésztársaknak. "Tekintettel arra, hogy az LGT legendás alakja rendezvényünk meghívottja volt a ZENEVONAT produkcióval és Karácsony János, illetve Solti János egykori LGT-tagokkal, tájékoztatjuk a közönséget, hogy amennyiben a zenekar menedzsmentje részéről nem érkezik ellenvetés, a koncertet megtartjuk és Somló Tamás emlékének ajánljuk. Augusztus 18-án 21 órától emlékezzünk együtt a kedvenc LGT-dalokkal a zenészóriásra Kolozsvár Főterén" - olvasható a KMN facebook-oldalán.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?