Méra World Music: már a 2017-es világzenei fesztivált szervezik

A jövő évi fesztivált hamarabb elkezdték szervezni, mint az ideit – mondta a Méra World Music két alapítója, Bethlendi András és Varga Zoltán kedden. A kolozsvári K+ Közösségi Térben tartott kiértékelésen, több mint egy héttel a fesztivál vége után, már konkrét számadatokkal is szolgálhattak a szervezők.

Ezek szerint a négy nap alatt mintegy 2400-an fordultak meg a világzenei fesztiválon, 15 százalékuk helybéli, 15% külföldi, és a legtöbb (50%) kolozsvári volt. A fennmaradó 20 százalék más, romániai településekről érkezett a cifra-kalotaszegi faluba.

A rendezvény egyik bevallott célja, hogy fellendítsék a helyi turizmust, és ehhez valóban jó rajtként szolgált a július végi találkozó. Sokan ugyanis nem akartak a koncertek után autózni, inkább sátrat húztak fel az udvarokon, vagy a mérai házaknál szobát béreltek. Vendéglátók is, vendégek is jó benyomásokkal maradtak, így bízni lehet benne, hogy a helyi lakosok közül többen megfontolják a faluturizmus lehetőségét, vélekedtek a szervezők.

Méra üdítő kivétel az elöregedő erdélyi falvak tengerében, itt ugyanis sok a gyerek, és rendszeres táncoktatásban részesíti őket – éppen a fesztivál egyik „atyja”, Varga Zoltán. A Szarka-udvaron is rengeteg helyi táncos kissrác vett részt a buliban, szám szerint 150.

Bekapcsolódtak a családok, a helyi kalotaszegi muzsikusok, sokan voltak, akik szívügyüknek tekintették az egyedi kezdeményezést; ez abból is kitűnik, hogy szép számban adtak el támogatói jegyet, ami tulajdonképpen azt jelentette, hogy olyanok is kifizették a belépő árát, akiknek nem volt lehetőségük ellátogatni a Kolozsvártól 13 kilométerre fekvő faluba.  

Büszkén jelentették a szervezők, hogy nagyon kicsi volt a Méra World Music „ökológiai nyoma”, azaz viszonylag kevés nehezen lebomló hulladék maradt utána. Az építkezési, díszítési elemeket már eleve használt és még használható darabokból állították össze, és a jövőben is ragaszkodnak ehhez az elvhez.

Ami a jövőt illeti: már lehet tudni a 2017-es Méra World Music dátumát, hisz egy év múlva is július utolsó hétvégéjére tűzték ki (július 27-30). A helybéliek – a szervezők tolmácsolása szerint, akik közül Varga Zoltán maga is mérai – nagyon pozitívan értékelték a fesztivált, örültek a sok zenésznek, kedves vendégnek, és meg voltak elégedve, mert még a nagyivók hírében álló néptáncosok sem vetették el a sulykot alkoholfogyasztás dolgában.

A zenei palettát jövőre ki szeretnék bővíteni, „a Kárpát-medencén túl szeretnénk lépni” – árulták el a szervezők. Mindezt természetesen úgy, hogy a rendezvény magyar komponense ne csorbuljon. Hogy milyen együtteseket terveznek meghívni jövőre, azt még egyelőre nem árulták el.

És a fesztivál kabalaállatáról, a Jámbor nevű bivalytehénről érdeklődőknek azt üzenik: a szép fekete mérai állat jól van, és még nem ellett meg.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?