Filmmaratonra készülnek a mikházi Csűrszínházban

Szombat este újból megtelik élettel Mikházán a Széllyes Sándor Csűrszínház udvara, ugyanis filmmaratont szervez a TIFF és a Csűrszínházi Egyesület. Az eseményt este 9 órakor a Saul fia indítja.

Már elhelyezték a szénakötegeket a Csűrszínház mögötti kertben, ahol szombaton egész éjjel tartó mozizásra várják a közönséget a szervezők. Szélyes Ferenc szervező érdeklődésünkre elmondta, olyan különleges eseményre készülnek, amelyhez hasonlót még nem tartottak ezen a vidéken, három jó filmet vetítenek le, a filmvetítések között pedig jó zenével kedveskednek a közönségnek. Közben nyitva tart a büfé is, ahol enni és inni lehet egész éjszaka.

A vetítővásznat a Csűrszínház hátsó kapujára szerelik fel, a közönség pedig a kertben a szénakötegeken helyezkedhet el, illetve hozhat sátrat magával, plédet és hálózsákot,  és úgy nézheti a filmeket. 

A filmmaratonon a Saul fia című alkotást vetítik elsőként, este 9 órától, majd azt követi Deák Krisztina 2012-es Aglaja című alkotása. A harmadik film meglepetés lesz, nem árulták el a szervezők, hogy mi az, csupán annyit, hogy érdemes lesz kint tölteni az éjszakát a szabad ég alatt. Egy személynek a belépő 10 lejbe kerül. Amennyiben az idő elromlik, a Csűrszínházban tartják a magyar filmmaratont.

Kapcsolódók

Kimaradt?