Ők a Virtuózok finalistái, a közönség rájuk szavazhat

Legjobb formáját hozta a Virtuózok döntős mezőnye, jövő héten már a fődíj a tét. 
 
Az idei évad 27 középdöntőséből kilencen jutottak a Virtuózok pénteki döntőjébe. A döntőbe kerülésről még az ötfős szakmai zsűri döntött, de a fináléban a végső eredmény, és az, hogy ki lesz 2016 Virtuóza, kizárólag a nézői szavazatokon múlik. A döntőbe már nem jutottak tovább erdélyi versenyzők. 
 
Az adást a kicsik korcsoportja kezdte: Patkós Mariann hárfán, Kelemen Gáspár hegedűn, Holozsai Eszter fuvolán játszott. Már az első korcsoport után érezni lehetett, hogy a zsűrire különösen nehéz döntés vár, hiszen a versenyzők csúcsformában voltak.

A kicsik után a tinik mezőnye következett: Kiss Benedek Máté, Li Canqi és Kökény Tamás varázsolta el a zsűrit furulyán, zongorán, illetve nagybőgőn előadott művekkel. Ezután az izgalom tovább fokozódott, hiszen következtek a nagyok: a hegedűs Jakab Roland Attila, a zongorista Váradi László és Váradi Gyula, aki az előző évadban rontott és kiesett a versenyből. Gyuszi most remekül hegedült, örömzenélt, amit Kesselyák Gergely is értékelt. „Csak a tehetség tud ilyen magabiztos lenni” – mondta a zsűritag.

A műsor sztárvendége Alexander Rybak belarusz származású norvég hegedűművész, énekes és zeneszerző volt, aki 2009-ben Norvégiát képviselve megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált. Alexander Rybak a legutóbbi széria virtuózaival két produkcióban lépett fel.

Az előadásokat a várva-várt eredményhirdetés követte. Elsőként Némethy Attila a kicsik mezőnyének győztesét hirdette ki, Holozsai Esztert, majd Miklósa Erikától megtudtuk, hogy a tinik korcsoportjának győztese nem más, mint Kökény Tamás.

„Lehetetlen helyzetbe hoztatok minket” – mondta Kesselyák Gergely, mielőtt bejelentette a nagyok korcsoportjának győztesét, Váradi Gyulát. Ők hárman versenyeznek a Virtuózok fődíjáért a június 3-i élő fináléban, ahol eldől, ki lesz a 2016-os év Virtuóza, aki 12 millió forintot nyer, valamint felléphet az Amerikai Egyesült Államokban. A Virtuózok győztesét a közönség választja, akik a döntő végétől szavazhatnak kedvencükre az ingyenes applikáción keresztül, valamint SMS-ben a 06-20/30/70-44-22-999-es telefonszámon.

Váradi Gyula produkcióját itt, Kökény Tamásét itt, Holozsai Eszterét pedig itt nézheti meg. 

A Virtuózok fináléját a Duna és a Duna World is élőben közvetíti június 3-án romániai idő szerint 21:30-tól.

Kapcsolódók

Kimaradt?