Virtuózok: két erdélyi versenyző jutott tovább a nagyok közül

A nagyok mezőnye mutatta meg tehetségét a magyar közmédia klasszikus zenei tehetségkutatója, a Virtuózok harmadik elődöntőjében hétvégén a Duna közszolgálati csatornán. A versenyzők közül ismét kilencen jutottak a középdöntőbe, köztük két erdélyi: Jakab Roland és Mészáros Levente.

A nagyok korosztályából szoborral jutott tovább Bánkövi Bence Balázs, Váradi László, Jakab Roland Attila, Tóth Máté és Váradi Gyula, a zsűri döntése alapján pedig Nagy Zsófia, Sárközi Xénia, Boateng Kármen Stephany és Mészáros Levente folytathatja a szereplést.

A középdöntők sorozata május 6-án a tinik korcsoportjával indul. A középdöntő adásait a Virtuózok előző szériájának győztese, Lugosi Dániel Ali és Babicsek Bernát harmonikaművész élőben kommentálja a műsor Facebook oldalán.

A korcsoportos középdöntőkben a versenyzők egy-egy újabb darabot adnak elő a Nemzeti Filharmonikusok tagjaiból álló kamarazenekar kíséretével Kovács János vezényletével, valamint egy közös produkcióval is fellépnek a sztárvendégekkel.

A verseny résztvevőit Miklósa Erika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes; Kesselyák Gergely Liszt Ferenc-díjas karmester; Batta András Erkel Ferenc- és Széchenyi-díjas zenetörténész, egyetemi tanár; Némethy Attila zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára; és Szenthelyi Miklós Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, a Magyar Virtuózok Kamarazenekar alapítója zsűrizi.

A tehetségkutatóba három korcsoportban - 6-10, 13-17, 18-23, énekesek esetében a felső korhatár 28 év - lehetett nevezni.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?