Mit tesz egy nagyobbacska tömeg, mondjuk egy színház közönsége, ha egy tucat vodkásüveg van a színpadon, amiből mindenki kaphat, aki tesz egy fogadalmat? Megmondom, mert láttam: felpattan a székéről, hatalmas népmozgást idéz elő, amit csak lehet, megfogad, és ezt aláírásával meg is pecsételi.

A Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó 7 Promises (7 fogadalom) című belgiumi produkciója nem nevezhető hagyományos értelemben vett színházi előadásnak. Inkább mozgósító szónoklat, performansz, laikus hittérítés. Temesváron nagyon működött, és a krónikák szerint mindenhol működik: még a genfi energiabiztonsági konferencia küldöttei körében is.

A színpadon két férfi áll: Jerry Killick és Davis Freeman, aki egyébként a performansz kitalálója és „rendezője” is. Kezükben mikrofon, Killick vállig érő hajával öltönyös Jézusra emlékeztet, Freeman pedig jóképű és karizmatikus, mint egy olasz filmcsillag. Egyszóval minden kvalitásuk adott, ami a meggyőzés művészetéhez szükségeltetik.

Kétoldalt a színpadon két asztal, rajta sok vodkásüveg és rengeteg pohár, a közönség máris arról tanakodik, hogy vajon abban igazi vodka van, vagy csak víz? Cári Tibor orgonán kíséri a szereplőket/térítőket, akik a Föld várható ökológiai összeomlását vetítik elő friss statisztikai adatokkal. Hétmilliárd-kétszázmillió ember él jelenleg a bolygón, mondja Freeman, naponta 350.000-en születnek, de csak 150.000-en halnak meg. Ez azt jelenti, hogy naponta kétszázezerrel nő a Föld lakossága. Vele együtt nő az energiafogyasztás, rohamosan apadnak a tartalékok és emelkednek a hulladékhegyek. Környezeti katasztrófa felé rohan a világ, ami egyes jóslatok szerint már 2017-ben bekövetkezik – dörgik vészjóslón.      

No de mindenki tehet valamit, hogy ezt a rohanást legalább lassítsa egy kicsit. Önök, is a TESZT közönsége. Hogy mit? Rögtön megmondjuk. Ajánlunk Önöknek 7 fogadalmat. Aki megfogad valamit, az lejön ide a színpadra, olvashatóan aláírja a papírra vetett ígéretet, majd kap egy kitűzőt, „I made a promise” (Tettem egy fogadalmat) felirattal. És egy kupica vodkát. Vagy narancslevet, ha nem akar alkoholt fogyasztani.

A legtöbb néző igenis akar. Az első fogadalom nagyon könnyű: négy héten át hetente 45 lejre a helyi termelőktől, helyi élelmiszerüzletből vásárolok. Pár másodperc tétovázás után a közönség 90 százaléka lemegy a színpadra, aláírni a fogadalmat. És persze lenyelni egy kis vodkát.

Második: kiválasztok egy napot a közeljövőben, amikor 24 órán keresztül nem vásárolok semmit. Ezt is nagyon sokan aláírják, ismét tömeg a színpadon, a legtöbb nézőnek máris két kitűző ékeskedik a ruháján és két kupica vodka bizsereg az ereiben.

Tudja-e kedves uram, hölgyem, átlagban mennyi új ruhát vásárolunk egy évben? Hét kilót! A ruhaipar, mint ismeretes, szörnyű környezeti hatásokkal jár, arról nem is beszélve, hogy a legtöbb nagy brand gyárai Ázsiában működnek, ahol éhbérért és embertelen munkakörülmények között varrják a (néhány hónapig) divatos göncöket.

A harmadik fogadalom tehát ez: 6 hónapon keresztül csak second-hand („turkálós”) ruhát vásárolok. Romániában ezt nem nagy ügy megfogadni, ez egy másodkéz-ország, amit bizonyára nem tudott az amerikai meg a belga előadó, de annál jobban kitűnik az aláírók számából.

A negyedik nagyon megosztja a közönséget: egy hónapon keresztül nem eszem húst. Halat azért ehetnek, teszi hozzá Freeman engedékenyen. Még így is sokan vacillálnak, és jóval kevesebben ígérik meg, mint az előzőeket. Házaspárok egyeztetnek, ha te aláírod, én is aláírom, „nyári hónapokban talán be tudom tartani”, morfondírozik a szomszédom.

A közönség egy része kezd élénkebben beszélni és hangosan nevetgélni a folyékony jutalomtól.

Hú, az ötödik nagyon érdekes. Nem mentjük meg vele a természetet, de talán magunkba szállunk. Az ígéret így hangzik: egy egész napon keresztül nem szólok egy szót sem. A hallgatási fogadalom különböző szerzetesrendekben megszokott, kemény próbatétel, na de hogy tartsa be ezt az, aki munkába, iskolába jár, családja van, telefonon hívják, naponta ezer kérdéssel bombázzák? Töprengő csend a széksorok között. Néhányan megindulnak az asztalok felé, de nincs tömeges nekibuzdulás.  

A hatodik: egy éven át nem utazom repülővel. A repülőgépek akkora szennyezést okoznak a bioszférában, hogy aki ezt a közlekedési eszközt választja, 50-szer nagyobb kárt okoz, mint aki autót vezet. Egy transzatlanti út során az utazók annyi széndioxid kibocsátásért felelősek, amennyit egy évnyi autózással lehet megtermelni. „Utazzanak busszal, vonattal, ha tengerentúlra mennek, akkor hajóval! Egy hajóút megváltoztathatja a sorsukat, lehet, hogy rátalálnak életük szerelmére!” – reklámozzák az ötletet a művészek.

Egyre jobb a hangulat, a nézők hovatovább felszabadulnak, tanakodnak, kacagnak, az előadók egyre viccesebbek, persze ők is legurítanak egy-egy vodkát, miután megfogadnak ezt-azt.

Már csak egy ígéret van hátra, vajon mi lesz az? Ami ezután következik, arra aligha számított valaki. Mert a hetedik fogadalom így hangzik: életem hátralévő részében nem nemzek/szülök gyereket. Megdöbbentő módon elsőnek egy fiatal lány ugrik az asztalhoz, aztán mennek sorra, vagy kéttucatnyian, főleg idősek és középkorúak, de van köztük jónéhány fiatal, huszonéves is. Hallom, hogy mögöttem két néző azon tanakodik, ez vajon csak a vodka hatása? Vagy ezt az egészen nem veszik komolyan? Vagy éppen hogy komolyan veszik? Ezt a fogadalmat a két előadó is aláírja, mindkettőnek van már gyereke, és nem szándékoznak tovább szaporítani a Föld lakosságát – mondják.

Végezetül mindenki, aki legalább egy ígéretet tett, jöjjön le a színpadra, egy nagy, közös ünneplésre – szólítanak fel Freemanék, én is lemegyek a közönség túlnyomó többségével együtt, a nézőtéren alig maradnak néhányan. Ismét poharat nyomnak a kezünkbe, a térítők felszólítására együtt mondjuk a pohárköszöntőt: I made a promise!

Ennek az előadásnak a végén taps nincs, de van zene meg tánc, sokaknak nem akaródzik lejönni a színpadról, még órákkal később is ott buliznak. Így történt, hogy a TESZT közönsége szombat este megmentette a Földet.

Csak azon töprengek, hogy zajlott volna mindez vodka nélkül?