Időszakos kiállítást nyitnak Gyulán az aradi Ereklyemúzeum gyűjteményéből

A kulturális, történelmi, turisztikai és diplomáciai nyomatékkal is bíró tárlat októbertől lesz megtekinthető.

Az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc relikviáit bemutató gyulai kiállítás rendezéséről állapodott meg az Erkel Ferenc Non Profit Kft. (amely az Erkel Ferenc Múzeum és az Almásy-kastély Látogatóközpont üzemeltetője) és az Aradi Múzeumegyüttes vezetősége. Gyulai látogatása során Peter Hügel aradi múzeumigazgató elmondta: „Az Aradi Kultúrpalotában megtekinthető állandó kiállítást azzal a szándékkal hoztuk létre, hogy a valós történelmet ismertessük meg a látogatókkal. Gyulára azért hozzuk el örömmel a relikviákat, mert tudjuk, történelmi értékük mellett érzelmi vonatkozásuk is páratlanul fontos magyar testvéreink számára. Amikor átvettem az intézményt, megértettem, hogy ezt a gyűjteményt nem engedhetjük elveszni, sőt feladatunk mielőbb közönség elé vinni, mindazokkal a sorsfordító emberi történetekkel együtt, amelyek hozzá kötődnek, és amelyek személy szerint engem is nagyon megérintettek.”

Az aradi Ereklyemúzeum egy 1867-es felhívás nyomán elindult országos gyűjtés eredményeként jött létre, először 1893. március 15-én nyitották meg az aradi színház emeleti folyosóin, majd 1913-ban, a Kultúrpalota átadása után költöztették a mostani helyére. A kommunizmusban a pincékbe száműzték, a több mint 17 ezer dokumentum és tárgyi emlék csak parányi része volt átható. A restaurálás és katalogizálás után tavaly október elsején, több mint negyven év után rendeztek ismét állandó kiállítást a relikviákból.

A gyűjtemény legreprezentatívabb tárgyait felvonultató tárlat októberben nyílik majd meg a gyulai Almásy-kastély emeletén, ahol az aradi várbörtönnél 1849. október 6-án kivégzett tábornokok személyes tárgyaiból látható majd egy unikális válogatás; ezt fogják kiegészíteni a forradalom idejéből fennmaradt lőfegyverek – mondta Peter Hügel, aki hozzátette, hogy nyitottak további együttműködésre is az Almásy-kastély Látogatóközponttal.

Kimaradt?