A legnagyobb élő magyar fotóművészként számon tartott Korniss Péter alkotásainak kiállításával folytatódik a Kép éve Sepsiszentgyörgyön. A Kép éve Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa négy éves rendezvénysorozatának utolsó állomása, eseményláncát februárban nyitották meg a világhírű Sylvia Plachy munkáiból és a Saul fia Oscar-díjas film fotóiból készült kettős tárlattal. A nagyszabású rendezvények stafétáját ezúttal a Lábas Ház veszi át, ahol május 24-én 19 órai kezdettel nyílik az első Kossuth-díjas fotóművész, Korniss Péter fényképeinek tárlata.

Korniss Péter ars poeticájához híven megörökít. Megörökít, és teremt. Érzéseket, érzelmeket, viszonyulásokat teremt a befogadóban, egy összetett képet az általa féltett-óvott világról – véli Tóth Gödri Iringó művészettörténész, aki a művész személyes jelenlétében nyitja majd meg az eseményt. A budapesti Várfok Galériával partnerségben bemutatásra kerülő tárlat vendégeit Antal Árpád polgármester és Damokos Csaba képzőművész köszönti. A Lábas Házban kiállított fényképek azt a paraszti világot láttatják, amelyek fényképezőgép után kiáltanak. Ez a világ, melyről Korniss 1967-ben úgy gondolta, hogy el fog pusztulni, fennmaradt. Magára vonta a modern idők másságait, kialakított egy sajátos együttélést, a régi és új néha kissé megmosolyogtató keveredését, mely erőteljesen hat a befogadóra. Az alkotó pedig soha nem titkolta, hogy számára az a fotográfia, ami hatással van az emberre.

„Dokumentálni nem elég”

A kortárs alkotóművész az évtizedek során egyedülálló stílust teremtett a dokumentarizmus műfaján belül. Korniss Péter számos magyar és nemzetközi szakmai szervezet tagja, munkái többek között a National Geographic, a Geo Magazine, vagy éppen a Time lapjain is megjelennek. Nemcsak képein, életén is nyomot hagy a XX. század: Kolozsváron született 1937-ben, 1949 óta él Magyarországon, 1956 az ELTE első éves joghallgatójaként éri, a forradalmi bizottság tagja, ezért a forradalom leverése után egy életre kitiltják az intézményből, segédmunkás lesz, többek között a Budapesti Fényképész Szövetkezetben. Innen indul pályája, és formálódik fokozatosan autonóm fotográfiai munkássága: szakvizsgát tesz, rendületlenül dolgozik különböző lapoknak, a szocializmus kori Nők Lapja fotósa, színházi fényképész, munkái örökítik meg a frissen alakult Pécsi Balett és a Huszonötödik Színház előadásait. 1967-ben tér haza szülőföldjére a Novák Ferenc „Tata” koreográfussal kialakult munkakapcsolatnak köszönhetően. Így kerül Székre. Így találkozik a hagyományos paraszti közösséggel, a természetesség meghatározó erejével, az érintetlenséggel.Lehet-e tárgyilagosan bemutatni, mindazt mi bennünket megérint, kérdezhetnénk művei láttán. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Pulitzer-emlékdíjas  fotográfus és fotóriporter a dokumetarista fotózás kapcsán a következőket mondta: „ …Ragaszkodni kívántam a valósághoz, de annak túl sokféle arcát ismertem meg. Szerettem volna fölülemelkedni elfogultságaimon, de azok túl mélyen gyökereztek bennem. (…) Tudtam, hogy természetem, tudásom és élményeim meghatározzák, mit s hogyan látok, s miként fényképezek. A képek üzenete eldőlt, mielőtt megnyomtam volna az exponálógombot.” A parasztság egy életre való munkát adott – vallja Korniss, azzal hogy rögzítette mindennapi életüket, megőrizte a kollektív emlékezet számára azt a létezést, amelyhez nem tudott csupán dokumentarista módon viszonyulni. Képei világlátást, a felmutatott emberi értékek mentén pedig egyetemes örökséget képviselnek.

A fotográfus sok közösségbe gyakorlatilag családtagként járt vissza évről évre, megőrizve nem csak Szék, de az idők során Erdély, valamint Moldva és Gyimes még hiteles paraszti hagyományos világát, amit ma, már nem lehetne megtenni. A hatvanas évek végén a magyarországi néprajzkutatók is felfigyeltek fotóira: sokakban még az is felmerült, hogy a képen szereplő emberek csak a fotózás kedvéért öltöztek be, holott azokon minden élő és autentikus volt az utolsó használati tárgyig.

Együtt élni a korral

A két, talán leghíresebb kötete az 1998-as Leltár és a 2008-ban, hosszú évtizedek munkásságát összegezve megjelent Kötődés. Ez a szó jellemzi voltaképp Korniss viszonyulását, hiszen ő nem leltárt készít, nemcsak egyszerűen számba vesz, hanem élő kapcsolatot teremt fényképei tárgyával úgy, hogy ezt a képek is közvetítik, a befogadó érzi, átéli a képen látható idős asszony bánatát, a zenészek felfokozott hangulatát vagy a fiatal pár érzelmeit.

A hatvanas és hetvenes évek fényképei, mint például A táncházban, melyet a híres fotótörténész, Colin Ford is csodál, még egy archaikus társadalmat örökítenek meg, azt a kort, amikor még udvariatlanság volt a táncházban másokon mosolyogni. A kilencvenes és kétezres évek képein ugyanazt a világot látjuk, vagy az éppen megváltozottat: új elemek, tárgyak kerülnek a térbe, az emberek életébe. Egy kislány lábán egy pár görkorcsolya, TV és kólásüveg az asztalon, egy Michael Jackson-poszter a kézimunkák között, a Camel cigarettás reklámpóló a fiatal legényen.

„ Fekete-fehér képeivel is színeket teremt, a szokások, a bemutatott tevékenységek, a viseletek, az arcok, a tekintetek mind-mind színekké, színes élményekké válnak.”– olvashatjuk a kiállítást bemutató katalógusban. Örvendetes, hogy a Kép éve – mely 2016-ban a vizualitáson alapuló művészeti ágakra fókuszál – rendezvénysorozat által a nagyszabású kiállítások fotói ugyan további útjukra indulnak Sepsiszentgyörgyről, de katalógus formájában mégis velünk maradnak. A világhírű, magyar származású Sylvia Plachy fotóit bemutató kiadvány után, újabb értékes katalógussal gazdagodik a város, melyben Korniss Péter alkotásai hagynak nyomot.

Szervezők: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Lábas Ház, Országos Képzőművész Szövetség sepsiszentgyörgyi fiókja.