Vizuális környezetszennyezésről, ennek okairól és következményeiről tartott előadást Kolozsváron, a Györkös Mányi Albert Emlékházban Buglya Sándor.

A magyarországi filmrendező, operatőr, producer, a Dunatáj Alapítvány elnöke évek óta tanít a Sapientia EMTE filmművészet, fotóművészet, média szakán. Felmenői erdélyiek, innen a jellegzetes „Buglya” név – tudtuk meg az Ember és természet kollégium szerdai rendezvényén.

Buglya Sándor szerint környezetünk szó szerint tele van vizuális szennyeződésekkel, kezdve a szétköpködött rágógumikkal, amelyek fehér foltokat képeznek mindenhol az utca aszfaltján, el egészen a stílusficamos építményekig, amelyek gombamód elszaporodtak Kolozsvár belvárosában is az utóbbi években. Pedig a környezetünk tükör: bennünket, személyiségünket tükrözi vissza. Környezetszennyezés a káromkodás, de az is, ha például „csúnyán nézek a testvéremre – hisz én az ő környezete vagyok” – jelentette ki a filmrendező.

Vizuális környezetszennyezésnek tekinthető a természeti környezetünk elhanyagolása is, vélekedett Buglya, és ez szoros kapcsolatban áll a gazdasági hanyatlással és az életforma megváltozásával is: Erdély hegyei, dombjai például azért olyan szépek, mert kaszálják őket. Ennek oka pedig az, hogy az emberek állatokat tartanak, amelyeknek szénára van szükségük. Ha az állattartás megszűnik, az erdélyi táj is meg fog változni, figyelmeztetett a tanár.  

A legsúlyosabb vizuális környezetszennyezést azonban a képernyő hozza életünkbe: a televízió, az internet és újabban az okostelefonok, tabletek. Mindent a piac irányít, a piacnak pedig az az érdeke, hogy egyre hatásosabb eszközökkel a képernyőhöz rögzítse a nézőt, vagyis a reklámfogyasztót. A befogadó meggyőzése érdekében egyre gyorsul a tempó, egyre hangosabbak a reklámok, minden mozog, „a televízió rángatózik, kapkod, rohan”: és mindennek az az eredménye, hogy a mai ember elfelejtett figyelni. Sem egymáshoz, sem a természethez, de egy lassúbb tempójú filmhez sincs türelmünk.

A gyermekek a legveszélyeztetettebbek – figyelmeztetett a rendező, maga is egy kisgyermek nagypapája: nekik, mivel védtelenek, a klipesített látvány még inkább elrontja a ritmusérzéküket, becsapja az érzékeiket. Az agresszió pedig agresszív gyerekeket teremt, hisz minél fiatalabb egy néző, annál gyorsabban fog azonosulni a negatív szereplőkkel. Buglya azokért az esetekért is a képernyőről felénk özönlő erőszakot teszi felelőssé, amelyekről néha hallani a hírekben, amikor kiskorúak meggyilkolták, feldarabolták szüleiket. „A gyerekek agressziója a legkegyetlenebb, mert nekik nincs félelemérzetük. A számítógépes játékban ugyanis legalább 5 életük van” – tette hozzá a szakember.

Úgy vélekedett: ideális esetben az óvodának, iskolának a szülőkkel együttműködve kéne alternatívát kínálni a tévé nyújtotta szórakozásra. A mai közoktatás nagy hiányossága, hogy a művészeteket teljesen háttérbe szorították (heti egy rajzóra és egy énekóra semmire sem elég), ráadásul a pedagógusi közfelfogásból is kiirtották azt, hogy a művészeteknek fontos személyiségfejlesztő, közösségi szerepük lehet. Példaként hozta fel, hogy ma már csaknem minden híres alkotóról (festőkről, írókról, énekesekről stb.) készült igényes művészfilm, a tudományos vagy földrajzi felfedezésekről nem is beszélve – ezeket nagyon jól lehetne hasznosítani a közoktatásban. A közösségi filmnézés, utána annak megbeszélése: a pedagógiai tevékenységek hasznos része lehetne.

Amíg azonban az oktatási rendszer nem partner ebben, addig a szülő, nagyszülő egyéni elhatározására van szükség, hogy megvédje családját, főleg kiskorú gyermekeit a vizuális környezetszennyezéstől.