Írógéppel írt végrendelete is megtekinthető Márton Áron püspöknek az Emlékéven belül szervezett csíkszeredai kiállításon. A feltáró fényképekben gazdag kiállításnak a Megyeháza Galéria ad otthont.

Márton Áron végrendeletét és számos személyes adatot, dokumentumot, fényképet tár fel az a kiállítás, amelyet a Magyarország Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága által meghirdetett Márton Áron Emlékév jegyében szervezték meg.

Az időrendi sorrendben összeállított, a Hargita Megye Tanácsával és alintézményeivel közösen szerkesztett dokumentum-pannók az életutat követik. Olyan személyes visszaemlékezésekkel kísért részleteket is feltárnak életéről, mint például azt, hogy a kisgyerek Márton Áron édesanyját egyszer eszméletvesztésig csípték a családi házuknál kirajzó méhek, és ő csak állt mellette, és várt, nem tudván, mit tegyen.

A Csíkszentdomokoson született Márton Áron életútját és szolgálatát gyerekkorától követő tárlat olvasmányos összekötő szövegekkel tálalja az idézetekből és dokumentumokból készített montázsokat. Pannóról pannóra vándorolva filmszerűen peregnek az események, és beavatást nyerünk a püspök személyisége mellett az egész korról. Egy-egy pannó a fotóival, mások a tisztán kiolvasható dokumentumokkal vonzanak.

Ilyen a Márton Áron írógépen keltezett végakarata is, melyet minden bizonnyal lehetetlen bárkinek is közömbösen végigolvasni. Festetlen koporsóba kérvén az eltemetését, híveit arra kérte, helyezzenek egy fenyőágat sírjára.

Az 1924-ben pappá szentelt Márton Áront 1938 karácsonyán XI. Pius pápa Márton Áront nevezte ki Erdély püspökévé. Püspöki beiktatásán az Erdélyben élő népek és vallások kölcsönös elfogadása és megbecsülése mellett tett hitet. „Erdély földjén három nyelven beszélnek és hat-hét féle szertartás szerint imádják Istent… Ígérem, hogy ezekkel a történelmi adottságokkal számot vetek.”

1940. május 18-án papokat szentelt a kolozsvári Szent Mihály templomban. Az összegyűlt tömeg előtt felemelte a szavát a faji megkülönböztetés és a zsidóüldözések ellen. Híveit az üldözöttek mentésére kérte, és levélben szólította fel a magyar kormányt a deportálások azonnali beszüntetésére. Ellenállást tanúsított a kommunista román kormány intézkedéseivel szemben. Kiállt görög katolikus testvérei mellett, és még a papságnak juttatott államsegélyről is lemondott, hogy ne kelljen alávetnie magát a hatalom zsarolásának.

1949. június 21-én letartóztatták és hadbíróság elé állították. Hazaárulással és államellenes összeesküvéssel vádolták és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Sanyarú körülmények között, földalatti pincékben, vasra verve tartották sokáig. 1955 tavaszán vette át újra egyházmegyéje irányítását. Két év múlva házi őrizetbe helyezték. Házőrző kutyáit rendszeresen megmérgezték. Az is előfordult, hogy rálőttek, de a golyó célt tévesztett. Ő maga soha nem szegte meg a házi őrizetet. A hatóságok többször ajánlottak kompromisszumot, szabtak árat szabadságának. Ő azonban minden alkut visszautasított.

Fogságából 1967-ben szabadult. 1970-ben, 1971-ben és 1974-ben is eljutott Rómába, ahol VI. Pál pápa fogadta. Súlyos betegen is ellátta hivatalát. 1980. szeptember 29-én halt meg.