Operett-előadással készül szilveszterre a Harag György Társulat

A 2015/16-os színházi évad szilveszteri előadásaként a Bakonyi Károly - Gábor Andor - Szirmai Albert szerzőhármas nagysikerű operettjét, a Mágnás Miskát mutatja be a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata.

A közkedvelt nagyoperett rendelkezőpróbái már folynak, és a társulat idén is igazi, önfeledt óévbúcsúztató szórakozást ígér a család minden tagjának. Belépők elővételben már kaphatók a színház Horea úti jegypénztárában, illetve a biletmaster.ro internetes jegyértékesítő oldal segítségével is beszerezhetők.

Az év végi előadás szereplői: Nagy Orbán, Bogár Barbara, Sándor Anna, Gaál Gyula, Orbán Zsolt, Méhes Kati, Frumen Gergő, Péter Attila Zsolt, Fehérvári Péter m. v., Kányádi Szilárd, Moldován Blanka, Bándi Johanna, Bodea Tibor, Gál Ágnes, László Zita, Marosszéki Tamás, Poszet Nándor, Zákány Mihály és Varga Sándor.

Idén is élőzenei kísérettel szólalnak meg a magyar operett-irodalom legismertebb slágerei, olyanok, mint a Cintányéros cudar világ, illetve a Csiri-biri kék dolmány. A zenekar tagjai: Manfrédi Annamária (zongora, zenekarvezető), Anderco Péter m. v. (szólógitár), Sabo Marcel m. v. (basszusgitár), valamint Cserey Csaba m. v. (ütőhangszerek).

Az előadás rendezője Bessenyei István, a díszletet Fornvald Gréti tervezi, jelmezei Szabó Anna munkái lesznek. A produkció zenei vezetője és a színészek zenei korrepetitora Manfrédi Annamária, dramaturgja Bessenyei Gedő István, koreográfusként pedig Bordás Attila és Gabriela Tănase dolgozik az előadás létrehozásában. A rendező asszisztense Végh Balázs, az előadás ügyelője és súgója Varga Katalin.

A társulat, hagyományaihoz híven, idén is két évvégi előadást játszik. A bemutatóra 2015. december 30-án kerül sor 19 órától 30 lejes bemutató-áron, a szilveszteri díszelőadást pedig december 31-én, 18 órától láthatja a közönség 50 lejes belépő ellenében. A tavalyi évadban bevezetett színházjegy-ajándékutalvánnyal a kedves nézők idén is meglephetik szeretteiket, például egy szilveszteri előadásra szóló belépővel, de bármely más előadásra is érvényesíthetik az ajándékkártyákat. A karácsonyra, születés- és névnapra szóló utalványok a szervezőirodában kaphatók.

Az előadás a budapesti Hartai Zenei Ügynökség hozzájárulásával jött létre.

Egy gróf és egy grófkisasszony, illetve egy lovászfiú és egy cselédlány rövid időre szerepet cserélnek. És ez lenne a legkisebb gond, ezután jön csak a valódi kalamajka… Cintányéros cudar világ, Hoppsza Sári és hasonló, közismert operettslágerek hangzanak el a Bakonyi-Szirmai-Gábor szerzőhármas szatirikus, ugyanakkor mulatságos történetében.

Kapcsolódók

Kimaradt?