Elviszlek: ez lett az év legszebb erdélyi dala

Hétvégén tartották a Legszebb Erdélyi Magyar Dal pályázat díjátadó gáláját a kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávéház emeletén. A szeptember végén lezárult pályázatra 23 zenekar 46 dala érkezett be, ebből választotta ki a zsűri – André Ferenc slammer, Balázs Imre József irodalmár és Zilahi Csaba rádiós műsorvezető – a legjobb hat dalt.

Az estet Miklós Gyuri, a Gitár East Egyesület elnöke nyitotta Cseh Tamás Kéne egy dal című számával, majd ezt követően a rendezvény projektmenedzsere, Pál Ferenc köszöntötte a résztvevőket, és mutatta be röviden a pályázat születését és folyamatát. 

Ezután következett a díjak átadása: különdíjat nyert a Kevin and the Roots  TÉPŐZÁRÁSI PÁNIK című száma, ötödik helyezett a Mercedes Band HAMU A SZÉLBEN című száma, negyedik helyezett az Ego Sum Band TATA című száma.

A dobogóra harmadik helyezettként a Dzsesztán VARÁZSÉNEK című száma, második helyezettként a Stereogám NEKED ADOM című száma került. A Legszebb Erdélyi Magyar Dal 2015 cím birtokosa a Bagossy Brothers ELVISZLEK című száma lett. A zenekarok stúdiófelvételeket, tv-felvételeket és fellépéseket nyertek, országhatáron innen és túl.

A gálát követően közös dalolásra került sor a Bulgakov emeletén, zsűritagok, partnerek, támogatók, résztvevők, zenekarok és szervezők énekeltek, zenéltek és táncoltak együtt.

A pályázatra beküldött dalok (díjazottak és nem díjazottak egyaránt) és a zsűri értékelése megtekinthető a www.gitarest.ro oldalon.

Kimaradt?