Férfi- és női prímástanítványok zárták a 18. Erdélyi Prímások Találkozóját

Pazar népi hangzásvilágot tolmácsoltak közel kétórás, péntek esti előadásukon Csíkszeredában a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének diákjai. A Szerettől a Szamosig című műsoruk virtuóz program majd táncház zárta a 18. Erdélyi prímástalálkozót.

A prímások és prímáslányok tolmácsolta eredeti magyar népzene nyomán kimelegedő közönség élvezhette péntek este a Városi Művelődési Házban a 18. Erdélyi Prímástalálkozó záróműsorát, melynek a budapesti társszervező, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen népzenét tanuló 30 diák volt a fellépője. A Szerettől a Szamosig címmel létrejött műsort Jagamas János és tanítványai gyűjtéseiből az erdélyi származású dr. Pávai István állította össze. Az Árendás Péter által felkészített diákok mondhatni kitűnőre „vizsgáztak” Csíkszeredában, ahol a találkozót tizennyolcadszorra szervező házigazda Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes előadásainak törzsközönsége az első sorokban belefeledkezve a műsorba heves fejmozdulatokkal adta át magát a színpadi hangulatnak.

A fellépők háta mögötti vetítővásznon a muzsikálók és éneklők neve mellett hangulatfokozó felvételek jelentek meg prímásokról, valamint helyszínekről, melyekre a népzene révén elutazott a telthátnyi közönség. Az előadás házigazdája dr. Richter Pál budapesti tanszékvezető lépésről-lépésre vezette a közönséget a Szerettől-Szamosig fekvő tájegységek világába.

A műsor alatt végig élvezettel lehetett követni a zenélő és éneklő fiatalok révén megelevenedő népdalkincset, a játszi könnyedséggel virtuózkodó férfi- és női prímások mellett számos hangszer harmóniája. A cimbalom hangja, háromhúros brácsáé, a kibőgő, klarinét hangja, a furulyán lány által előadott verbunk, vagy az ütőgardon zamata is színes zenei hullámokon vitte a hegedűk mellett a „prímát”. Az előadást hallgatónak huzamosan az volt ez érzése: a magyar népzene generációról generációra öröklődése immár biztosított.

Hétfalusi táncok és dallamok, Szeret menti dalok és táncok, középcsíki dalok, kászoni dallamok, majd Keresztúr vidéki és Nyárád menti gyűjtések elevenedtek meg az előadás első felében. A szünet után zselyki népzene, magyarózdi táncrend, almásmálomi népdalok, árpástói táncdallamok, Kis-Szamos völgyi dallamok és táncok, széki- és Nádas menti népzene került elő a fellépők tarsolyából. A műsorban közreműködött Duduj Rozália gardonos Csíkszentdomokosról.

Az idei prímástalálkozót is az eddigi csíkszeredai találkozókat is záró táncház követte, szintén a budapesti növendékek közreműködésével. 

Kimaradt?