Nyelvművelőket díjaz ezentúl a Communitas Alapítvány és az RMDSZ

A nyelvművelő munka elismerésére alapít díjat a Communitas Alapítvány és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. A jutalmat 2016-tól évente ítélik majd oda és nyújtják át november 13-án, a Magyar Nyelv Napján megszervezett ünnepségen olyan romániai magyar személyiségnek, akinek a kultúra területén kifejtett tevékenysége elévülhetetlen értéket jelent a nyelvművelés szempontjából is. 

A díjat odaítélő bizottságba neves szakembereket kérnek fel, akik javaslatot tehetnek az anyagi jutalommal is járó elismerés várományosára. „Ezzel a díjjal azok munkáját szeretnénk méltányolni és egyben népszerűsíteni is, akik anyanyelvünk művelésében kiemelkedők, akik a nyelvet folyamatosan újrateremtik és ezzel az alkotómunkával egy egész közösség is azonosulni tud. A romániai magyar kultúrának sok olyan személyisége van, aki méltán nevezhető Dsida Jenő vagy Kacsó Sándor szellemi utódjának. Őket, alkotómunkájukat szeretnénk évente megünnepelni a Magyar Nyelv Napján” – hangsúlyozta Kelemen Hunor a nyelvművelő díj jelentőségéről, céljáról.

Hivatalos ünnep már Romániában is

Mint arról már beszámoltunk, idén először ünnepelheti meg törvényes keretek között anyanyelvét az erdélyi magyar közösség. Az RMDSZ képviselői és szenátorai által 2015 tavaszán benyújtott tervezet, október 13-án elfogadott, valamint november 11-én kihirdetett törvény lehetővé teszi, hogy Romániában hivatalos úton is minden magyarlakta településen méltón ünnepelhessék meg a Magyar Nyelv Napját, ez alkalomból kulturális eseményeket, programsorozatokat szervezhessenek állami támogatással. 1844-ben ezen a napon lett hivatalos a magyar nyelv az államigazgatásban és a közoktatásban, ennek emlékére nyilvánította 2011 szeptemberében a magyar országgyűlés november 13-át a Magyar Nyelv Napjává.

„A Magyar Nyelv Napjának jogerőre emelése ez idáig az erdélyi magyar közösség jogos elvárása volt, a mai naptól pedig óriási sikereként könyvelhető el. Önkormányzataink, intézményeink, iskoláink 2015-ben először ünnepelhetik meg a Magyar Nyelv Napját Romániában, közösen a Kárpát-medencei magyarsággal, mindezt úgy, hogy rendezvényeikre állami támogatást is kaphatnak” – fogalmazott Szabó Ödön parlamenti képviselő, a törvény szövegezője pénteken.

Elmondta: egy hónappal ezelőtt a parlament mindkét házában nagy többséggel szavazták meg a törvénytervezetet, az államelnök pedig azt még a harmincnapos határidő előtt kihirdette, ami lehetővé teszi azt, hogy már idén ünnepelhessen az erdélyi magyar közösség. „Ezek a tények azért fontosak, mert alátámasztják, Románia soknemzetiségű ország, ahol a kisebbségek nyelve érték” – összegzett Szabó Ödön.

Az RMDSZ a Magyar Nyelv Napja alkalmából versvideóval ösztönöz minden magyar embert arra, használja büszkén anyanyelvét. Laczkó Vass Róbert színművész szavalata itt hallgatható meg. 

Ünnepségek Erdély-szerte

Egész Erdélyben ünnepelnek a Magyar Nyelv Napja alkalmából, helyenként a Magyar Szórvány Napja rendezvényeivel összehangolt eseménysorozatot szerveznek.

Aradon, az RMDSZ Püspökség utcai székházában tartanak megemlékezést, ez alkalommal Jámbor Gyula újságíró szólal fel, Czernák Ferenc szaval.

Brassó megyében a magyartanárok saját iskolájukban szerveznek vers- és mesemondó versenyt. Az brassói Áprily Lajos Főgimnáziumban 12.30 órától történeti bemutatóval, közös versmondással ünnepelnek.

Hargita Megye Tanácsának rendezvénysorozata keretében a mai nap folyamán Farkaslakán, 12 órától megkoszorúzzák Tamási Áron sírját, ezt követően meglátogatják szülőházát, valamint a Tamási Áron Alkotóházat, 13 órától pedig felolvasást szerveznek a templom melletti régi iskolaépületben, amelynek az író is diákja volt egykor. Csíkszeredában, a Szabadság téren 13 órától flashmobbal veszi kezdetét az ünnepség. 17 órától a Székelyföld folyóirat novemberi számát ismertetik, beszélgetést tartanak az írott nyelvről Kozma Máriával, a Hargita Népe külső munkatársával, ezt követően díjazás lesz a Magyar Nyelv Napja alkalmával a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében. Gyergyószárhegyen, a kulturális és művészeti központban Képről szóra – szóról képre, avagy művészetek nyelve címmel irodalmi és képzőművészeti találkozás lesz 18 órától.

A Nagyenyedi Magyar Kulturális Napok keretében, 14 órától a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban (Nagyenyed, Malom utca 24. szám) pedagógus konferencia lesz. Előad: Dr. Birta Székely Noémi, a BBTE adjunktusa Értékmentés a szórványban címmel, szekcióirányító dr. Demény Piroska, a BBTE docense. Fellép a Bethlen Gábor Kollégium régi zene együttese.

Nagyváradon az RMDSZ Bihar Megyei Szervezetének székházában 16 órától ötletbörze lesz egyetemistáknak a Kérem, tessék! Nagyvárad című lap kapcsán, 18 órától pedig az Ady Endre Líceumban a Jávor „Pali” utolsó mulatása című előadást tekinthetik meg az érdeklődők. 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?