Megkezdődött Bukarestben a Magyar Filmhét

Tíz magyar játékfilm, huszonhárom rendezvény várja az érdeklődőket a Bukarestben hétfőn kezdődött 9. Magyar Filmhéten.

A november 9. és 15. között Bukarestben zajló Magyar Filmhét központi témája az animáció. Hétfőn megnyílt a Balassi Intézet bukaresti központjának székhelyén a Magyar Animáció 100 című kiállítás. A bukaresti seregszemle meghívottja a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, emellett a román fővárosba utazik Cakó Ferenc animációs filmművész, akinek filmjeit egy külön blokkban láthatja a közönség, de a művész élő homokanimációt is tart.

Íjgyártó István, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős államtitkára az ünnepélyes megnyitón azt mondta: a magyar filmek iránti nagy érdeklődés mutatja, hogy a román közönség nyitott a magyar kultúrára, meg akarja ismerni és meg akarja szeretni azt.

Az államtitkár üdvözölte a két ország filmes alkotói közötti együttműködést, és úgy vélte, hogy a magyar-román koprodukcióban készült filmeket várja a közönség. Az együttműködés konkrét példáiként megemlítette Tudor Giurgiu román rendező Miért én? (De ce eu?) című koprodukcióban készült filmjét, amelyet a múlt héten mutattak be Magyarországon, és Nae Caranfil román rendező legújabb készülő filmjét, amelyet a Magyar Nemzeti Filmalap is támogat.

Fontosnak nevezte, hogy a színvonalas romániai filmfesztiválok mellett Bukarestben külön seregszemlén is bemutathatók az elmúlt év magyar filmtermésének legkiválóbb darabjai. Az államtitkár örömmel állapította meg egykori bukaresti nagykövetként, hogy a Magyar Filmhét hagyományos rendezvénnyé vált a román fővárosban.

Hangsúlyozta, hogy a magyar filmgyártás sikereket ért el az elmúlt évben, és ennek példája Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér című, számos nemzetközi fesztiválon díjazott filmje, amelyet a megnyitót követően vetítettek le a közönségnek.

Beszédében felhívta a figyelmet Kertész Mihály 1914-ben Kolozsváron forgatott A tolonc című némafilmjére is, amelyet vasárnap láthat a bukaresti közönség. Úgy vélte, hogy ez a film igazi filmművészeti csoda, amely mutatja, hogy a román és a magyar filmművészet milyen közös hagyományokkal rendelkezik. Az államtitkár megköszönte a bukaresti kulturális minisztériumnak és a Magyar Filmhetet befogadó Román Parasztmúzeumnak, hogy támogatja a rendezvényt.

Irina Cajal, a román kulturális minisztérium helyettes államtitkára beszédében hangsúlyozta, hogy a két ország közötti kulturális kapcsolatok nagyon jók, és megállapította, hogy a magyar filmeket értékeli a közönség.

Virgil Nițulescu, a Román Parasztmúzeum igazgatója nyomatékosította, hogy a jövőben is folytatni akarják az együttműködést a Balassi Intézettel.

A 23 rendezvényt tartalmazó filmhéten tíz magyar játékfilmet vetítenek. A Liza, a rókatündér és A tolonc mellett Zomborácz Virág Utóélet, Török Ferenc Senki szigete, Pálfi György Szabadesés, Miklauzic Bence Parkoló, Pejó Róbert Mancs, Fazekas Csaba Swing, Balogh György Tüskevár, valamint Szimler Bálint Balaton Method című filmjét láthatja a közönség.

Kapcsolódók

Kimaradt?