Kárpát-medencei magyarok zenéltek Nagyváradon

Nagyváradon fejeződött be a Kárpát-medencei Magyarok Zenéje című sorozat szombaton este.

A váradi színházban a Nagyvárad Táncegyüttes, a felvidéki Agócs Gergely és Julianna, illetve a kárpátaljai Pál István „Szalonna” és Bandája nyújtott tartalmas és színvonalas, népdalaink és táncaink gazdag tárházának egy-egy részletét bemutató szórakozást a közönségnek.

Az est elején Böszörményi Gergely szervező, Dimény Levente, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti vezetője köszöntötte a megjelenteket, Csűry István királyhágómelléki református püspök szavait – aki Huszár István alpolgármesterrel együtt a rendezvény védnöke volt – Kovács Zsolt egyházkerületi tanácsos tolmácsolta.

A fellépők sorát a Nagyvárad Táncegyüttes nyitotta, ők bonchidai magyar és román táncokkal ismertették meg a közönséget. Másodikként Agócs Gergely lányával, Juliannával lépett színpadra, többek között Kodály Zoltán és saját gyűjtéséből származó dalokkal. Játszott tárogatón, furulyán, amely, mint mondta, „ha a feliratnak hinni lehet”, 1639-ből származik, énekelt 1650-ből ismert „verset” saját kobozkíséretével, és megszólaltatta „Rozit”, a kecskedudát, amelyhez Julianna Ipoly-menti népdalokkal csatlakozott.

Pál István „Szalonna” egykori mesterének, Murzsa Gyula kárpátaljai cigányprímásnak állított méltó emléket zenésztársaival (Pál Eszter Karacs Gyula, Doór Róbert, Ürmös Sándor, Gera Attila és Gombai Tamás) az Útravaló című koncerttel. Az egykori mestert hangfelvételről beszélni is hallhattuk.

Fellépésük nyitányaként színpadra hívták Kiss Adrienn Líviát, a Fölszállott a páva tehetségkutató váradi továbbjutóját, aki népi gyermekdalokkal állt a nézők elé.

A Kárpát-medencei Magyarok Zenéje (KmMZ) koncertsorozat és adománygyűjtés záró gáláját november 8-án tartják a Pesti Vigadóban. A koncerteken a nehéz sorban lévő kárpátaljaiaknak gyűjtenek, eddig 465 ezer forintot adakoztak a nézők. CD-adományt is hoztak, ez alkalommal a váradi Ady Endre Gimnázium könyvtárának.

Kimaradt?