Nagyváradon Heyman Éva szobra emlékeztet a haláltáborokba deportált gyermekekre

„Az észak-erdélyi holokauszt idején Nagyváradról deportált gyermekek emlékére. Ebből a parkból indultak a vonatok Auschwitzba 1944. májusában és júniusában” – emlékeztet a tábla magyarul, románul és angolul az október 15-én leleplezett Heyman Éva emlékszobor talapzatán.

A szobrot Nicolae Levi csodálatos hegedűszólója után Maia Teszler és Mircea Mălan váradi alpolgármester leplezte le, majd ki-ki saját hagyományának megfelelően virágokat vagy köveket helyezett a talapzatra. Az emlékmű jelképes helyen, az egykori nagy gettó területén, a mai Bălcescu-park bejáratánál látható, ott, ahonnan 1944-ben elindultak Auschwitzba a vonatok.

A szobor a nagyváradi Heyman Éva (1931 Nagyvárad – 1944. Auschwitz) nevét viseli, de a holokauszt váradi és bihari gyermekáldozatainak emlékműve – hangsúlyozta Teszler Emília, a szoborállítását három éve kezdeményező Tikvah egyesület vezetője. Elmondta, a kezdeményezést nagyváradi, izraeli, amerikai, kanadai, nagy-britanniai adományozók is támogatták. A szobor mellett nem hangzottak el beszédek, a leleplezés előtt a Gheorghe Şincai Bihar megyei könyvtár adott otthont egy rövid együttlétnek, a beszédeket itt mondták el.

Nagyon fontos emlékezni az egykori Évákra, mert a világ fejlődése ellenére a jelen Évái között most is sokan szenvednek a háborútól vagy az üldöztetéstől, a jövő Éváinak pedig jobb világot kell teremtenünk – mondta Flor Kent, a szobor venezuelai származású, Angliában élő alkotója. Hozzátette, nem volt nehéz dolga a megmintázással, hiszen Heyman Éváról fényképek maradtak fenn, megtalálták a naplóját is. A képeken látható mosoly nincs a szobor arcán - jegyezte meg az alkotó.

A hallgatásnak nagy ereje van – mondta Shraya Kav rabbi, aki hozzátette, akik foglalkoznak a shoah-val, tudják, aki igazán beszélni tudott volna a borzalmakról, az nem élte túl a gázkamrákat.

„Két érzés, a szomorúság és a remény él bennünk” – mondta Nagy Dávid, a váradi messiáshívő zsidó közösség rabbija, aki kifejtette: szomorú, hogy szükség van az emlékműre, ám ameddig vannak, akik ilyen emlékműveket állítanak, nem vész el a remény, hogy tudassuk, hova vezet a gyűlölet a zsidók vagy bárki más ellen.

Antonio Faur történész, a Nagyváradi Egyetem keretében működő, Heyman Éva nevét viselő központ vezetője felidézte, hogy több mint harmincezer zsidót deportáltak Nagyváradról és Biharból, haza már tíz százalékuk sem tért vissza. Virgil Bercea görög katolikus megyéspüspök Feren Pápa szavait idézve a gyermekeknek ígért szeretet fontosságáról beszélt.

Böcskey László római katolikus megyéspüspök az élő emlékezet fontosságát hangsúlyozta, és arra is emlékeztetett: a Teremtés könyve szerint Isten előtt minden ember egyenlő.

Kapcsolódók

Kimaradt?