Magyar Dal Napja az Erdélyi Magyar Televízióban

Az előző évekhez hasonlóan az Erdélyi Magyar Televízió idén is ünnepi műsorkínálattal tiszteleg a Magyar Dal Napja előtt. Így szeptember 13-án, vasárnap délután több hazai magyar dalokkal és zenekarokkalkapcsolatos műsort láthatnak az ETV nézői.

Immáron harmadik éve, hogy az Erdélyi Magyar Televízió magazinműsorai és meghívottai által ünnepli a Magyar Dal Napját, az idei jeles nap alkalmából pedig újfent a hazai magyar zenekarokra figyel – olvasható a szerkesztőség Maszolhoz eljuttatott közleményében.

 Ünnepre hangol például a televízió zenés kívánságműsora, az Üzenet szeretettel, ahol Halmen Józseffel, a Balcony Tv romániai kirendeltségének talentmanagerével láthatnak beszélgetést. Ugyancsak az ünnepi műsorkínálat keretei közt, a nap folyamán több ízben is, a Marosvásárhelyi Rádió Kotta című műsorának legsikeresebb koncertjeit eleveníti fel a műsor házigazdája, Kurta Kinga. Az ETV nézői három kiváló erdélyi magyar zenekar, az Orpheusz, a Jazzybirds és az IndieFolker koncertjeit nézhetik újra, 12:00, 16:00, illetve 20:00 órától. 

Kapcsolódók

Kimaradt?