A víz a téma az idei Gernyeszegi Kastélypark Művésztelepen

Akárcsak tavaly, az idén is Pokorny Attila és Knyihár Amarilla a szervezői a Kastélypark Művésztelepnek, amelynek ez alkalommal is a gernyeszegi Teleki kastély és a parkja ad otthont.

A  Kastélypark Nemzetközi Művésztelep nevet viselő, két héten át tartó alkotótábor a Gernyeszegi Teleki Kastély Egyesület és a Castle ART PORT szervezésében valósul meg, és augusztus 20-án, csütörtök este 6 órakor egy közös kiállítással ér véget. Az idei tábor témája a víz.

Ha csak azt nézzük, hogy a kastély bejáratát híd köti össze az épülettel, ami alatt egy tó terül el, a tavat pedig egy forrás táplálja, megértjük, hogy miért a vizet választották központi témának. Ugyanakkor az is fontos, hogy a kastélypark közvetlen közelében folyik a Maros. A folyó vize táplálja a kastélyparkot alkotó famatuzsálemeket is. Egykor, a 17. században,  még az átépítés előtt, a mai kastély helyén álló várkastélyt vizesárok vette körül, annak emlékét őrzi a híd, amely akkor felvonóhídként veszély esetén a kastélylakók biztonságát szavatolta.

A művészeknek is gazdag témavariációt nyújt a víz, szobrászok, festők egyaránt megtalálják benne a számukra vonzót. Pokorny Attila marosvásárhelyi szobrászművész szerint hálás téma, „lágyító” jellegű.

Idén kilenc alkotó dolgozik a kastélyban, az erre a célra kialakított teremben, illetve a kertben: Filip Csaba, Gesztelyi Nagy Zsuzsa, Horváth M. Zoltán, Nyilas Márta, Knyihár Amarilla, Miklya Gábor, akik Magyarországról érkeztek, Alois Lindenbauer Ausztriából és Marosvásárhelyről Pokorny Attila, valamint Szabó Zoltán Judóka.

Meghívtak a szervezők két művészettörténészt is: Dr. Keserü Katalint és Márton Zsófia Esztert. Kérdésünkre, hogy miért tartja fontosnak a művésztelepet, gróf Teleki Kálmán kastélytulajdonos úgy fogalmazott, hogy elsősorban a népszerűsítéshez járul hozzá a tábor, általa is egyre többen hallanak a gernyeszegi kastélyról, arról, hogy az látogatható, hogy ott milyen kulturális-művészeti rendezvényeket szerveznek. Nem utolsósorban az ajándékban otthagyott művészi alkotások is fontosak, a kastély termeit, folyósóit díszítik, amelyeket esetleg értékesíteni is lehet.

A gernyeszegi művésztelep zárórendezvényére augusztus 20-án, csütörtök este 6 órakor kerül sor. Az ebből az alkalomból szervezett közös tárlatot Márton Zsófia Eszter nyitja meg, aki méltatja az alkotókat és az alkotásokat.

Kapcsolódók

Kimaradt?