Jól érzi magát Erdélyben a világ egyik legnagyobb gitárművésze

Szombat este lép közönség elé Marosvásárhelyen a 10. Harmonia Cordis Nemzetközi Gitárfesztivál keretében Al Di Meola, a világ egyik legelismertebb gitárművésze, aki előző este Kolozsváron is koncertezett. A zenész az újságírók kérdéseire is válaszolt.

A világhírű amerikai gitáros mellett Beke István Ferenc, a Harmonia Cordis Egyesület elnöke és egy tolmács foglalt helyet a sajtótájékoztatón. A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal részéről Ioan Chiorean szóvivő előbb elmondta, hogy Al Di Meola marosvásárhelyi fellépését két éves szervezői munka előzte meg. Ahhoz, hogy itt lépjen fel az amerikai gitáros, Beke István Ferenc is nagyban hozzájárult – ismerte el a gitárfesztivál szervezőjének érdemeit.

Al Di Meola napszemüvegét le nem véve barátságosan, közvetlen stílusban válaszolgatott a hozzá intézett kérdésekre. Többek közt elmondta, örül, hogy Marosvásárhelyen lép közönség elé, türelmetlenül várja a koncertet. Európában már volt alkalma koncertezni, főleg Nyugat-Európában, de nagyon tetszik neki a kelet-európaiak lelkesedése is.

Megtudtuk: a gitárművész Beatles-dalokon nőtt fel, azokat játszotta leghamarabb, nagy hatást gyakoroltak rá. Szívesen jött és jön még Erdélybe, ahol olyan értékeket fedezett fel, amelyekkel Amerikában nem találkozott. Jól érzi itt magát és szeretne még együttműködni az itteni zenészekkel – mondta. Arra az újságírói kérdésre, hogy melyik étel nyerte el legjobban a tetszését, azt válaszolta, sok finomat evett, de nem jegyezte meg azok nevét.

A 10. Harmonia Cordis Nemzetközi Gitárfesztivál műsorfüzetében ez olvasható a szombat esti fellépőről: „Egy hiteles gitárhős és évelő toplista vezető, Al Di Meola már az elmúlt négy évtizedben nemzetközileg elismerté vált, mint legmagasabb rendű virtuóz. Termékeny zeneszerző és elképesztő hat húros tehetség, Di Meola több mint 20 albumot halmozott fel, mint vezető, több virtuóz kollégával együttműködve. És míg az ő káprázatos technikája, akusztikus és elektromos gitáron egyaránt fejedelmi státuszt biztosított neki a fretboard rajongók köreiben, akik rendszeresen sereglenek a koncertjeire, Di Meola írásainak mélysége, lelkies töltete és az eredendő líraisága, amit a gitár segítségével kifejez, rajongók seregeit sorakoztatja fel világszerte, a gitár megszállotjain kívül”. 

Kapcsolódók

Kimaradt?