Al Di Meola lesz a vásárhelyi Gitárfesztivál vendége

Augusztus 10-15. között 10-ik alkalommal kerül sor a Harmonia Cordis Nemzetközi Gitárfesztiválra, ahol a műfaj legnagyobbjai lépnek színpadra, és amelynek a legkiemelkedőbb eseménye Al Di Meola és zenekara fellépése lesz.

Al Di Meola (képünkön) Jersey City-ben született 1954. július 22-én. Bergenfield-ben nőtt fel Elvis Presley, a The Ventures és a The Beatles zenéjével – olvasható az idei gitárfesztivál programjában a legkimagaslóbb előadóról, aki tizenéves korában már rutinosan kezelte a hangszert. A művész európai turnéja során két erdélyi várost is érint, augusztus 14-én a kolozsvári Román Nemzeti Operában, 15-én pedig Marosvásárhelyen lép fel, amint azt a facebook-oldalán is hirdeti. 

A fesztiválon számos zenei témájú előadás hallható majd: hangszerkészítés, barokk zenei előadások, a kortárs zenében megjelenő új írásmódok. Úgy tűnik, a leendő résztvevők között nagy az érdeklődés ezen témák iránt, sőt, szakmai vitákra is fel lehet készülni – tudtuk meg Beke István Ferenc főszervezőtől, a Harmonia Cordis Egyesület elnökétől.

A Harmonia Cordis Egyesület 2007-ben alakult, zenei és kulturális események szervezése céljából, leginkább a gitár- és klasszikus zenére fektetve a hangsúlyt. Az egyesület küldetése találkozók, zenei témájú konferenciák, versenyek, országos és nemzetközi zenei fesztiválok, koncertek, művészkurzusok, transzdiszciplináris művészeti események szervezése. Az Egyesület szervezi Románia legnagyobb gitárfesztiválját Marosvásárhelyen, a Harmonia Cordis Nemzetközi Gitárfesztivált.

Az augusztus 10-én, este hét órakor kezdődő fesztivál első fellépője a Kultúrpalota nagytermében Bíró Beatrix fiatal tehetség, őt követi a nagykoncert Deák Endre emlékére. Fellép: Caius Hera (Ro) – lant, Podhorszky Gábor (H) – gitár, Natalia Lipnitskaya (By) – gitár, Pavlovits Dávid (H) – gitár, Pavlovits Dávid – Girán Péter duó és Beke István Ferenc – gitár.

A fesztivál másnapjától kezdve a délelőtti és délutáni órákban a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen mesterkurzusokra kerül sor (klasszikusgitár, dzsesszgitár és kamarazene témában) és más szakmai beszélgetésekre.

Esténként hét órától a Kultúrpalotában lesznek a koncertek, amelyeken magyarországi, romániai, franciaországi, nagy-britanniai, bolgár, ausztriai, amerikai, olasz előadók, együttesek lépnek színpadra. A koncertek és mesterkurzusok mellett alternatív programok is várják az érdeklődőket: a Zanza kávézóban késő esti fellépések, a Művészeti Egyetemen kiállítás az akusztikus erosítő rendszerekből, valamint Lőrincz György archaikus hangszereiből.

Augusztus 15-én, a fesztivál hatodik napján a a koncertet este 8-tól tartják a Színház téren, ahol Tudor Gliga és Orosz Dávid duója kezdi a rendkívülinek ígérkező estet, fellép továbbá a Harmonia Cordis Trio: Beke István Ferenc – gitár, Szántó Lóránd – hegedű, Enyed Károly – ütős hangszerek. Az esemény kiemelkedő része Al Di Meola&band (Elysium & More Unplugged Tour) fellépése lesz.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?