Hétfőn kezdődnek a Partiumi Magyar Napok Szatmárnémetiben

A megye, sőt a régió legnagyobb magyar kulturális rendezvénysorozata kezdődik hétfőn Szatmárnémetiben. A nyolc napig tartó fesztivál, a Partiumi Magyar Napok 15 helyszínen, mintegy 150 programmal zajlik.

Ez alatt az idő alatt félezer fellépő érkezik a városba, köztük nemcsak sztárénekesek, mint Koncz Zsuzsa, Zalatnai Sarolta,Wolf Kati és mások, de több színtársulat – például a budapesti József Attila Színház, a békéscsabai Jókai Színház, s a neves vendégek közt lesz a híres Muzsikás Együttes és a Neoton Familia is. De említhetnénk az olyan neves régi magyar focistákat is, mint Mészöly Kálmán, Détári Lajos.

Kereskényi Gábor parlamenti képviselő, az RMDSZ városi elnöke, s egyben főszervező úgy véli, ilyen átfogó és bőséges program még soha nem várta az augusztus végi rendezvényre érkező magyarságot.

Pataki Csaba szenátor, megyei RMDSZ-elnök szerint nagyon jó munkát végzett a Stier Péter vezette szervezőcsapat, amit az bizonyít, hogy a programok lebonyolítására minden eddiginél nagyobb összegű támogatást, mintegy 400 ezer lejt sikerült szerezni, s ennek nagyobb része a magánszférából jött, csak kisebb része az önkormányzatoktól.

A rendezvénynek 19-én, szerdán vendége lesz Kelemen Hunor szövetségi elnök és Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár.

Kapcsolódók

Kimaradt?