Szatmáron is felfele ível a Magyar Napok népszerűsége

A számok és mérlegek napja a csütörtöki, hisz a Kolozsvári Magyar Napok mérlege után itt a Partiumi Magyar Napok összesített statisztikája is. Úgy tűnik, az erdélyi és partiumi városok magyar közösségeinek kulturális fesztiváljai mindenütt felfele ívelő pályán mozognak: egyre több a résztvevő és a pozitív visszajelzés.

A 13. PMN rendezvényeire 45.000 résztvevő volt kíváncsi. Csak a nagykoncerteken több mint 20 ezren vettek részt, a színpad elött bulizók hangereje pedig meghaladta a 65 decibelt. 

Az egy hét leforgása alatt több mint 100 különböző programon vehettek részt az érdeklődők, 7 nagykoncerten tombolhatott a nézősereg, 23 különböző előadást és kiállítást lehetett megnézni-meghallgatni.

A szervezők közleménye szerint „A résztvevő zenekarok közül talán az Ed Philips and the Memphis Patrol volt a leglelkesebb, a leglazábbak Maszkuráék, a legfaksznisabbak pedig Quimbyék voltak.”

Az ifjúsági és gyerekprogramokon több mint 2500-an vettek részt. A Partiumi Magyar Napok hétvégéjén 985 liter bográcsgulyás és több mint 3800 liter sör fogyott el, az elfogyasztott kürtőskalács hosszúsága viszont megszámlálhatatlan – írják a mérleg készítői, akik még azt is megszámolták, hogy telefonbeszélgetéseik időtartama az egy hét alatt meghaladja a 78 órát, az általuk elfogyasztott kávé mennyisége pedig több mint 55 liter.

A tizenharmadik Partiumi Magyar Napok sikeréhez 112 önkéntes, valamint 24 civil szervezet és 63 cég illetve magánszemély járult hozzá, amelyek/akik a két főszervező - az RMDSZ és az Identitas Alapítvány - segítségére voltak szervezésében.  A sajtó összesen több mint 150 tudósítást készített az idei rendezvényről.

„Végezetül pedig: a 13. Partiumi Magyar Napok résztvevőinek, nézőinek szeretete és lelkesedése : lemérhetetlen! Köszönjük!” – írják a szervezők.

Kimaradt?