Kifejezetten produktív, az alkotói munkához termékeny közeget jelent a magyar és a román színházi iskola egybefonódása – így foglalható össze a Nagyváradon zajló Interetnikai Színházi Fesztivál (I-FESZT) keretében szerdán tartott beszélgetés tanulsága.

A Simon Judit újságíró által vezetett fórum két vendége Szabó K. István rendező, a házigazda Szigligeti Színház művészeti igazgatója és Sorin Militaru rendező volt: egy magyar művész, aki román társulatokkal, és egy román rendező, aki magyar társulatokkal (is) dolgozik.

Az etnikumok találkozása a színházban: ez olyan téma, ami csak román-magyar viszonylatban válik érdekessé, ha például egy amerikai vagy német rendezővel kell együtt dolgoznia egy hazai társulatnak, a nemzetiségek eltérő volta senkit nem foglalkoztat – állította Sorin Militaru az Interferenţe - Kölcsönhatások (román rendezők magyar színpadon, magyar rendezők román színpadon) című beszélgetésen. Ugyanakkor mindkét rendező megerősítette a sztereotípiákat, miszerint a színházban is a románok gyorsabbak, ösztönösebbek, viszont rendetlenek és fegyelmezelenebbek a magyarokhoz képest, a magyar társulatok ezzel szemben pontosak, intellektuálisak, fegyelmezettek, akár előnyt, akár hátrányt jelentenek alkalmasint ezek a tulajdonságok az alkotói folyamatban.

A kettő találkozása – derült ki a rendezők vallomásából – viszont mindenképpen jót tesz a végeredmény, azaz a színházi produkció szempontjából. "A románok fellelkesülnek, nekiiramodnak, és végül nem fejezik be, aminek nekifogtak. A magyar színész olyan, mint a hosszútávfutó. Ha magyar társulatnál rendezek, sokkal nyugodtabb vagyok, megbízhatom a fegyelmükben és tudom, hogy amit ma elértünk a munkában, az holnapra nem száll el, hanem megmarad" – részletezte Sorin Militaru, akinek a marosvásárhelyi Tompa Miklós társulatnál színre vitt Makrancos hölgyét éppen azelőtt való este láthatta az I-FESZT közönsége.

Szabó K. István, aki több előadást is rendezett Piatra Neamţ-on, arról mesélt, hogy a magyarokról kialakított kép miatt érkezésekor a román társulat elvárta tőle, hogy „rendet teremtsen" közöttük. „Tény, hogy én például nem engedem meg a késést a próbákról és ezt néhány nap alatt meg is tanulták. Ugyanakkor viszont én meg azt tanultam meg tőlük, hogy ha valami miatt nagyon nincs kedvem a próbára összpontosítani, akkor nem erőltetem. Akkor nem próbálok" – ismertette a „román leckét" Szabó K. István.

A két rendező és a jelen lévő színházi szakemberek egyetértettek abban, hogy a magyar színész gyakran intellektuálisabban, míg a román inkább ösztönösen viszonyul a szerephez, sőt, maga a magyar színházi iskola is szövegközpontúbb, míg a román a szituációból, a megérzésekből építi fel az előadást. Ezért is lendített hatalmasat az erdélyi magyar színjátszáson, amikor a román rendezők aktívan részt kezdtek vállalni benne.

Darvay Nagy Adrienne színháztörténész arról beszélt: a román színi iskola sokkal játékosabb, és mivel a színház elsősorban a találkozások színtere, ezen játékosság találkozása a magyar szövegközpontúsággal nagyon érdekes változásokat eredményez. Andrei Şerban rendezései a budapesti Nemzeti Színházban olyan erős nyomot hagytak a magyar társulatban, hogy a legnagyobb, sztárként csodált színészek koncepciójára, játékstílusára is maradandó hatást gyakorolt – mondta a szakember.