Bródy, Zanzibár, Republic – nagy bulira készül Kézdivásárhely

Széles és minden közönséget kiszolgáló koncertsorozattal várja látogatóit az augusztusi Őszi Sokadalom. A kézdivásárhelyi városnapokon többek között a Punnany Massif, Bródy János, Zanzibár, Republic és a Kormorán együttesek koncerteznek  –  jelentette be Bokor Tibor polgármester.

Az augusztus 26. és 30. között zajló kézdivásárhelyi városnapokon az „értékszüret” mottóhoz igazodva helyi fellépők is szórakoztatják majd a nagyérdeműt, így László Attila, a Csillag születik tehetségkutató győztese, a Musicum és Szabó Ádám zenekara áll színpadra, melynek egyik oszlopos tagja, dobosa és dalszerzője a kézdivásárhelyi Katona Tamás.

Ménessy Kinga főszervező elmondta, a központi színpadon kívül más koncerthelyszínek is bekapcsolódnak a rendezvénybe: a Borudvarban idén szüreti hangulat fog uralkodni, néptánccal és népzenével, illetve a Vigadó melletti udvartérben kap helyet az Urbanizé Garden, ahol a sepsiszentgyörgyi sZempöl Offchestra és a Șuie Paparude koncertezik majd.

A kézdivásárhelyi Őszi Sokadalom korábbi helyszínei nem változnak, a gyermekváros továbbra is a központban marad, a Pityókafesztivál a Molnár Józsiás parkban kap helyet. Tavaly több mint 140 kézműves és kistermelő volt jelen a kézdivásárhelyi vásáron, legalább ennyit várnak idén is – erre jövő héttől várják a jelentkezőket.

banner_PHgZWe9E_300x250.1a.jpg
banner_97Qs1iia_970x250.5b.jpg
banner_aMiI3tVq_728x90.5b.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?