„Színészként dolgom az is, hogy a magam számára izgalmassá tegyem a szerepet. Ha ez nem sikerül, én nem végzem megfelelően a munkámat” – jelentette ki a maszol.ro-nak adott interjúban Berekméri Katalin, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja, aki UNITER-díjat kapott a Radu Afrim rendezte Ördög próbája című darabban nyújtott alakításáért.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészeit évek óta „elkerülte” az UNITER-díj, hogyan értékeli, "meghozta" ezzel a dicsőséget a színháznak, végre megtört ez az egyfajta érdektelenség, vagy közömbösség a vásárhelyi színház iránt? 

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház színészei eddig csak jelöléseket kaptak, versenyben először és utoljára a kezdő színész kategóriában Sebestyén Aba kapta meg az UNITER-díjat, és az nem mostanában történt. Az utóbbi tíz évben volt néhány jelölés, de nem adták nekünk a díjat. Utoljára két évvel ezelőtt Bányai Kelemen Barna volt ebben a helyzetben. Néhány éve érezhetően jobban figyel ránk a szakma, több rangos díj kerül Marosvásárhelyre, mindenképpen azt vélem ebből következtetni, hogy valamennyire beérni látszik a munkánk eredménye, a hosszabb távon, sok éven át befektetett energia. Sokat és sokáig kell dolgozni ezért az odafigyelésért. Nem hiszem azonban, hogy ez egy végállapot, biztos vagyok benne, hogy legalább ennyit és legalább ilyen elkötelezettséggel kell dolgoznunk, ha ezen az úton szeretnénk maradni. Van, hova fejlődni, illetve azt is tudom, hogy ezerszer rövidebb idő alatt széthullhat ez az építmény, mint amennyi idő alatt sikerült azt nekünk összeraknunk.

A darab, amelyben a díjazott szerepet játssza nem egy szokványos, hagyományos darab, hiszen a színészek alakították-írták. Színészként mit jelentett ez?

Remek lehetőség színésznek, társulatnak ilyen előadást megkonstruálni, mint az Ördög próbája. Önfeledt játékra, határtalan kreativitásra ad lehetőséget, valóban kötöttségek nélkül lehet bolondozni, ami nagy ajándék. A legfontosabb azonban mégiscsak az, hogy a külső szem, esetünkben Radu Afrim, hogyan irányítja, kanalizálja ezt a mérhetetlen szabadságot. Afrim fantasztikus érzékű rendező, aki majdhogynem egyedi készséggel rendelkezik a színészvezetés terén. Mi, színészek – bár gyakran ebbe a hibába esünk – képtelenek vagyunk átfogóan látni, gondolkodni a színpadon, nem véletlen, hogy az igazán erős rendezők keze alatt nőnek ki a szakmailag sikerültebb, nagy szereposztással rendelkező előadások. A színész kisebb szereposztású produkciók esetében képes menteni, azonban egy ilyen helyzethez kevés. Afrim az a fajta rendező, aki abszolút helyzetbe hozza a színészt, ritka sokat ad a színésznek. Az előadás megítélésében biztos az a tényező is belejátszik, hogy Afrim név a szakmában, megérdemelten hatványozottan figyelnek az előadásaira – szerintem is lényeges szerepe van ennek az utóbbi események alakulásában.

Ez a szerep, amelyért díjaztak, mennyire nőtt a szívéhez? Szerette?

Imádom ezt a szerepet és ezt az előadást az összes hibájával és erényével együtt. Nagy örömjáték számomra, ritkán telik alkotói folyamat ennyire önfeledt vidámságban, mint számomra az Ördög próbája telt. És ritka az is, mikor annyira nyugodtan bízni merek a végeredményben, hogy elfelejtem, ez mégiscsak teljesítmény kell, hogy legyen, „piacképes, eladható terméket” kell létrehozni. Most ez történt.

Megváltoztatja-e egy díj az ember, az alkotó életét? A munkához, színpadhoz, közönséghez való viszonyát? Ha igen, hogyan? Itt nem csak az UNITER-díjra gondolok, de az előzőekre is.

Nem. Sok évi munka során, millimétereken összerakott úton evidenssé válik, hogy nincs végcél, végeredmény és állandóan tartható állapot. Kialakul egyfajta szakmai gondolkodásra való igény, szakmához, színpadhoz, kollégához való viszonyulás, az arra való igény, és egy irány, amit próbál tartani az ember. Az újabb felismerések újabb kérdéseket szülnek, és újabb keresgélésekkel löknek tovább ezen az úton. Mindenképpen egy regiszteren belül, de folyamatosan változnak ezek az útszakaszok - ez a jelenség természete. Ezt meg kell megérteni, minden mozog.

Van-e esetleg olyan más szerepe, amelyről úgy érzi, hogy jobban megérdemelte volna vele ezt a díjat, vagy amelyet mindeniknél jobban szeret?

Nem gondolom, hogy nekem valamiért is díjat kellett volna kapni. Ez most így alakult, és ennek örülök. Nekem az a dolgom, hogy a pillanatnyi legjobb tudásom szerint végezzem a munkámat, hogy ez díjak vagy bármi más szempontjából mire elég, nem rám tartozik. Persze, vannak szerepeim, melyekre több szeretettel emlékszem vissza, vannak, melyekre kevesebbel, közben tudom, hogy ez az én hiányosságom, hiszen színészként dolgom az is, hogy a magam számára izgalmassá tegyem a szerepet, a magam érdeklődését rányissam a szerepre. Ha ez nem sikerül, én nem végzem megfelelően a munkámat.

Itt az évad vége, ez azt jelenti, hogy jön a jól megérdemelt pihenés? Vagy újabb feladatok elé néz?

Elnéztem édesapámat, míg élt, hogy mennyit dolgozott miattunk. Mindig eszembe jut, mikor megzavarodom, azt érzem, hogy megérdemelten meg kellene kapnom valamit, és nem kapom azt meg. Persze, figyelek majd arra, hogy aludjam egy picivel többet a következő hetekben-hónapokban, de sok tennivaló van nyárára is, szeretnék egy több éves időszakot lezárni, csak ehhez még dolgoznom kell végig a nyáron.