Csűrszínházat szerveznek a népiesség jegyében

Néptánc-előadások, táncház, népi előadóművészeti vetélkedő, cigányműsor, néptánctábor, erdélyiesített Moliére-produkció, Tamási-darabok, mezőségi táncok és dalok, gazdanapok szerepelnek többek közt a 13. alkalommal sorra kerülő Széllyes Sándor Csűrszínház 2015-ös évadjának programjában.

Szélyes Ferenc ötletgazda, szervező kedden elmondta, a környékbeliek jelezték, hogy szeretnék, ha minél több, a vidéknek szóló előadást, rendezvényt szerveznének, ha a néphagyományokat bemutató, éltető eseménynek lehetnének szemtanúi, illetve résztvevői. Ez a kérés jogos, mondta Szélyes, a kezdetekkor ugyanis az volt a Csűrszínházi Fesztivál célja, hogy a felső-Nyárád mentét „ellássák” kultúrával, „házhoz” vigyék a színházat, a tánc- és zenei produkciókat, hagyományőrző rendezvényeket.

A látogatók összetétele azonban annyira megváltozott az évek során, hogy az utóbbi esztendőben mindössze 35 százalékuk jött Mikházáról, illetve a környező falvakból, a többség Marosvásárhelyről, vagy még távolabbi városokból érkezett. Az is igaz, hogy a szervezők mindenkihez szeretnének szólni, nem akarják a nézőközönséget leszűkíteni csak a nyárádmentiekre. A Szovátán üdülőket is szívesen látják, a szállodákból ígéretet is kaptak, hogy plakáttal, szórólapokkal népszerűsítik majd a mikházi fesztivált.

A május 31-től szeptember 5-ig tartó sorozat 19 rendezvényt foglal magába. Szentmisével kezdődik a helyi templomban, ahol a Szentháromság kórustalálkozóra is sor kerül a Musica Humana és a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar fellépésével. Másnap, június 1-én gyermeknapi műsorral várják a kicsiket Mikházán: a Bekecs Néptáncegyüttes Benedek Elek Hamupipőke című meséjéből készült táncjátékot adja elő.

A továbbiakban képzőművészeti kiállításra várják a látogatókat. Újdonság, hogy két magángyűjteményt mutatnak be: Salat Csaba és néhai Kisgyörgy Árpád a marosvásárhelyi képzőművészek munkáit gyűjtötték, azok lesznek láthatók a nyáron. Kiemelkedő fénypontnak ígérkezik Bogdán Zsolt előadása, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös produkciója, a Szugyiczky István szerkesztette Ady-est. Érdekessége az idei programnak a Fa-kanál gasztroműsor, amelyen írók, költők főzik meg saját receptjeik alapján kedvenc ételeiket a Mentor Könyvek Kiadó és a Székelyföld kulturális havilap szervezésében. László Zsuzsa Cigányhold című egyéni műsorával lép közönség elé, a szászcsávási cigányzenekar táncházba várja az érdeklődőket.

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Tamási Áron Rendes feltámadás című darabjával érkezik Mikházára, a Soproni Petőfi Sándor Színház szintén Tamásit hoz, az Énekes madár című produkciót. A Spectrum Színház bemutatja új előadásá, Moliére: Nők iskoláj-t, amelyet Török Viola rendez és amellyel majd az őszi évadot is nyitja a társulat. Az Artecotur Egyesület diákszínházi tábort szervez, a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete gazdanapokat.

Az idén sem marad el a Római és a Reneszánsz Fesztivál. Ötvös Koppány és Györffy Zalán történészek, a Maros megyei múzeum munkatársai ismertették a terveiket, a tavalyi és tavaelyelőtti rendezvények mellett például lesznek időkapszulák a régészeti ásatások helyszínein. A reneszánsz nevében a mikházi ferences kolostorban a Teleki Tékávan együttműködve kerül sor az eseményekre. A témák között a ferencesek könyvtára, tudása, életstílusa is szerepel.

Kimaradt?