Gyerekprogramok a Szent György Napokon

Szent György Napok kulturális hetének programja számos bábszínházi előadást is kínál, hála a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínháznak, amely elvállalta a szervezői feladatokat. A kínálatban 5 társulat 24 előadása szerepel.

Közöttük igazi csemegeként lesz jelen a Kaposvári Bábszíntér Vitéz László című előadása, amelyet Pályi János Blattner-díjas bábszínész játszik. Pályi János számos hazai és nemzetközi fesztiválon gyűjtött be szakmai díjakat.  Az előadást a Blattner-díjas Kovács Ildikó rendezte, báb- és díszlettervező  a Blattner-díjas Majoros Gyula.

A zalaegerszegi Griff Bábszínház két bábos produkcióval érkezik, Gimesi Dóra: Szélszabadító című, előadásával és Bodnár Zoltán magyar népmesék alapján írt Ládafia című, Bal József által rendezett előadásával.

A Kolozsvári Bábjátszótér Mátyás király lopni megy című előadásával vendégszerepel, a brassói Arlechino Bábszínház a Păcală în satul lui című előadását játssza a város román kisközönségének és a Cimborák Bábszínház Kányádi Sándor: Verstől versig hajt a csordás című előadásával színesítik a kulturális hét programkínálatát.

Program:

2015. április 26. (vasárnap), 18 órától, a Tamási Áron Színház kamaratermében, a Kaposvári Bábszíntér VITÉZ LÁSZLÓ című bábjátéka Pályi János, Blattner-díjas bábszínész előadásában. Rendező: Kovács Ildikó, Blattner-díjas bábrendező.

Az előadást rendezte a Blattner-díjas Kovács Ildikó, bábrendező és tervezte a Blattner-díjas Majoros Gyula, báb- és díszlettervező.

2015. április 27. (hétfő), 10 és 12 órától, a Tamási Áron Színház kamaratermében, a Kaposvári Bábszíntér VITÉZ LÁSZLÓ című bábjátéka Pályi János, Blattner-díjas bábszínész előadásában. Rendezte: Kovács Ildikó.

2015. április 27. (hétfő), 11 és 13 órától, a Cimborák Bábszínház stúdiótermében, a Kolozsvári Bábjátszótér MÁTYÁS KIRÁLY LOPNI MEGY című bábosjátéka. Rendező: Vadas László.

2015. április 28. (kedd), 11 és 13 órától, a Tamási Áron Színház Új stúdiótermében, a brassói Arlechino Bábszínház PĂCALĂ ÎN SATUL LUI című előadása, Valentin Dobrescu rendezésében.

2015. április 28. (kedd), 13 és 18 órától, a Tamási Áron Színház kamaratermében, a zalaegerszegi Griff Bábszínház előadása, GIMESI DÓRA: SZÉLSZABADÍTÓ című bábjáték sok tánccal és zenével, a Blattner-díjas Bartal Kiss Rita rendezésében.

2015. április 28. (kedd), 10 és 12 órától, a Cimborák Bábszínház stúdiótermében, a Cimborák Bábszínház előadásában KÁNYÁDI SÁNDOR: VERSTŐL VERSIG HAJT A CSORDÁS című maszkos játék lesz látható. Rendező: Nagy Kopeczky Kálmán.

2015. április 29. (szerda), 10 és 12 órától, a Tamási Áron Színház kamaratermében, a zalaegerszegi Griff Bábszínház előadása, GIMESI DÓRA: SZÉLSZABADÍTÓ című bábjáték sok tánccal és zenével, a Blattner-díjas Bartal Kiss Rita rendezésében.

2015. április 29. (szerda), 13 és 17 órától, a Cimborák Bábszínház stúdiótermében, a Cimborák Bábszínház előadásában KÁNYÁDI SÁNDOR: VERSTŐL VERSIG HAJT A CSORDÁS című maszkos játék lesz látható. Rendező: Nagy Kopeczky Kálmán.

2015. április 30. (csütörtök), 10, 12 és 18 órától, a Tamási Áron Színház kamaratermében, a zalaegerszegi Griff Bábszínház előadásában a LÁDAFIA című darabot magyar népmesék nyomán írta  Bodnár Zoltán. Rendező: Bal József.

2015. április 30. (csütörtök), 11 és 13 órától, a Cimborák Bábszínház stúdiótermében, a Kolozsvári Bábjátszótér MÁTYÁS KIRÁLY LOPNI MEGY című bábosjátéka. Rendező: Vadas László.

2015. május 1. (péntek), 11 órától, a Tamási Áron Színház Új stúdiótermében, a Kolozsvári Bábjátszótér  MÁTYÁS KIRÁLY LOPNI MEGY című bábosjátéka. Rendező: Vadas László.

2015. május 1. (péntek), 13 órától, a Tamási Áron Színház kamaratermében, a zalaegerszegi Griff Bábszínház előadásában a LÁDAFIA című darabot magyar népmesék nyomán írta  Bodnár Zoltán, rendezte  Bal József.

2015. május 1. (péntek), 17 órától, a Tamási Áron Színház kamaratermében, a Kaposvári Bábszíntér VITÉZ LÁSZLÓ című bábjátéka Pályi János, Blattner-díjas bábszínész előadásában. Rendezte: Kovács Ildikó.

2015. május 2. (szombat), 12 órától, a Tamási Áron Színház kamaratermében, a Kaposvári Bábszíntér VITÉZ LÁSZLÓ című bábjátéka Pályi János, Blattner-díjas bábszínész előadásában. Rendezte: Kovács Ildikó.

A jegyek előfoglalását és szervezett csoportok bejelentkezését a 0740-095234-es (Urbanovici-Nagy Zsuzsa) telefonszámra várják.

Jegyeket váltani a helyszínen, az előadások előtt fél órával is lehet.

További információk a www.facebook.com/Cimborák oldalon.

e-mail: cimborakbsz@gmail.com

Jegyárak: 5 lej/gyerek, 10 lej/felnőtt. A kísérő pedagógusok belépése ingyenes.

Szabadelőadások esetén a családi jegyek ára: 15 lej/3 fő, 20 lej/4 fő, 25 lej/5 fő.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?